2017. május 29., hétfő

Hatodik évad?

Sziasztok!
Most, hogy kint a negyedi évad első része, úgy döntöttem, hogy kissé tovább viszem a szálat.
Valahogy nem éreztem igazinak, ha nem teszek bele valami hatalmas nagy csavart az egészbe, így kitaláltam, hogy az ötödik évad végén végre fény derűl arra, hogy mi is az a ZAFÍR.
Lesz egy másik blogom, ahol a hatodik évadot fogom írni kb. 10-12 résszel.
Ezek hoszabbak lesznek és sokkal misztikusabb, mivel nem a Földön fog játszódni.
Ez a valami egy olyan valami lesz, ami az űrben fog történni a Föld pusztulása után.
Nem akarok sokat elárúlni, de sok fontos szereplőnek lesz szerepe benne.
Újabbak is megismerhettek majd.
Egy kis spoiler:

Matthew Daddario Adam
Emeraude Toubia Veronica
Dominic Sherwood Gabe


Itt a link: Világűr

4.Évad 1.Fejezet Önmagam vagyok ismét

Sziasztok!
Úgy döntöttem, hogy most fogom nektek hozni a negyedi évad legeslegelső részét.
Tudom, hogy nem vagytok sokan, akik ismerik a sztorimat, de remélem, hogy az aktív érdeklődök nagyon-nagyon várták már, hogy ismét olvassanak egy kis Égdörgést.
Nem is akarlak feltartani titeket, szóval jó olvasást kívánok mindenkinek!

                                                                       Üdv: Cristine Tina Spencer


Még mindig az ágyon feküdtem.
Alig tudtam elhinni, hogy vége.
Nincs többé bennem egy olyan, ami irányítani tudna.
Szabad lettem.
-Nem akarlak zavarni, de hoztam neked ételt. -lépett be a szobába Peyton, majd letett mellém egy tál húslevest vacsorára.
-Köszönöm. -feleltem halkan, majd hagytam, hogy leüljön mellém.
-Hogy érzed magad?
-Sokkal jobban, hogy nincsen már bennem semmi, de azért eléggé szokatlan, hogy ismét magam vagyok. -feleltem, majd felültem és magamhoz vettem a tál levest.
A benne lévő kanállal ettem belőle egy keveset.
-Nagyon féltünk amikor egy pillanatra elvesztettünk téged Valery. -motyogta Peyton.
Elhiszem.
-De itt vagyok. Feltámadtam. -feleltem és letettem a tálat, majd szorosan magamhoz vontam őt.
Peyton olyan volt számomra, mint egy nővér.
-Szerencsére. -suttogta, majd eltávolodott tőlem és elköszönve kiment, hogy hagyjon pihenni.
A nap hátralevő részében gondolkodtam.
Visszaemlékeztem arra a pillanatra, amikor találkoztam anyával a túlvilágon.
Mondott valami olyat, hogy hinnem kell. Hinnem kell, hogy az a valami, ami majd lesz nem igaz.
-De mégis miért? -kérdeztem magamtól, majd a következő pillanatban belépett valaki a szobába.
-Helló. -köszönt kedvesen Jacob. -Hogy vagy?
-Jól vagyok köszönöm. -feleltem. -Mit keresel itt?
-Andrew küldött, hogy kihozzalak innen. -felelte, mintha ez olyan egyszerű lenne.
-Nem teheted. -nevettem fel kínomban. -Anne megölne, ha tudná, hogy eltűntem.
-Na és? -kérdezte felvont szemöldökkel. -Annyi idő után most láthat téged igazán. Ahogy vagy.
-Ha ennyire látni akar, miért nem maga jött?
-Mert éppen valahol máshol van. Kint a szabadban. -felelte, majd megragadta a karomat.
Felhúzott, aminek következtében kissé neki estem.
Nem is kellett több egy újabb látomáshoz.
-Nem úszod meg ennyivel Valery! -szólt hozzám a nagyúr. -Nem könnyű megállítani. 
-Hagyd őt békén te ronda űrlény. -üvöltötte Jacob mellőlem. -Menj innen!
-Jacob. Hallgass. Hamarosan te leszel a következő. -felelte a nagyúr.
-Hagyj békén minket. -kértem kissé akaratosabban. -Nem kapsz meg senkit sem.
-Miért járkál ez egyfolytában az elménkben?! -kérdezte felháborodva Jacob a látomás végén.
-Nem tudom. -válaszoltam, majd hagytam, hogy Jacob elrángasson.
A ruhám helyett egy köpenyben voltam, így a lábamat se takarta semmi.
Csupasz talpammal lépkedtem a hideg folyosón.
-Erre. -irányított a srác, majd amikor kiértünk egy eddig számomra ismeretlen udvarra csodálkozva néztem körbe, érezve a talpam alatt heverő zöld füvet.
Kint már sötét volt.
-Na és most? -kérdeztem kíváncsian.
-Arra lesz valahol a falak mögött. -felelte, majd bíztatóan rám mosolygott és elment.
Kezdtem kissé félni, de nem tudom miért.
Tovább mentem és a falak mellett is ellépkedtem, amikor valaki hirtelen neki nyomott egy fának.
Zihálva vettem a levegőt.
-Annyira hiányoztál. -suttogta Andrew édesen. A szívem máris lassabban vert.
Felnéztem a fiúra és még éppen hogy kitudtam venni arcának vonalát.
-Te is nekem Andrew. -feleltem, majd szorosan magához vontam őt.
Érezni akartam.
-Boldog vagyok, hogy visszatértél hozzám. -felelte, majd eltávolodott tőlem.
Pár pillanatig csak álltunk egymás előtt, amikor lassan közelebb hajolt hozzám és megcsókolt,
Lassan és lágyan.
Szorosabban vontam magamhoz őt, majd hagytam, hogy lerángassa rólam a ruhát.
Ledobta a földre és mivel ez alatt nem takart semmi, így meztelenül álltam előtte.
-Mire vársz Andrew Peterson? -kérdeztem mosolyogva.
A fiú gyorsan levett magáról mindent, majd ziháltan a homlokomra döntötte az övét.
-Csakis rád vártam. Ha az nap nem találtunk volna rád az erődben, ha nem lettél volna ennyire idegesítően vonzó és nem csókoltál volna meg a barlangban, akkor ez az egész nem lenne.
-De minden megtörtént és itt vagyok. Elhagytalak, de visszatértem. Én vagyok az. -feleltem, amire a srác hevesen vont magához egy csókra, hogy aztán mélyen belém hatolhasson.
Igazán éreztem Andrew minden egyes szegletének apró részeit.
Szerettem volna ha ez az egész örökké tartana, de akkor nem lenn semmi érdekfeszítő.
Mindig történnie kell valaminek, hogy vége legyen.
Vagy jobbnak, vagy rosszabbnak. 



***

Amikor visszatértünk felöltözve és kézen fogva az épületbe Anne egyből megtalált minket.
-Ti meg mégis mit gondoltatok? -háborodott fel. -Valery az állapotod még nem stabil, erre te elszöksz, hogy kint a veszélyes erdő közelében legyél vele? 
-Anne nyugalom. -nem érettem, hogy miért ennyire ideges.
-Na és te Andrew mégis hogyan gondoltad, hogy Jacob segítségével kiszökteted? 
-Nem lett semmi baja Anne. Lenyugodnál végre? -kérdezte Andrew.
-Nem! -üvöltötte el magát a nő, amire többen is ide gyűltek.
Peyton, Aurelia, Jacob és apa is. 
-Mi folyik itt? -kérdezte apám, majd Anne mellé lépett és gyengéden megérintette. 
-A lányod és Andrew kiszöktek, amit nem szabadott volna, mert ez egy hatalmas nagy felelőtlenség, ha a lányod ilyen súlyos állapotban van, mert valami rohadék letelepedett az agyában. Ez egyáltalán nem is normális, de ő ezt úgy kezelte, mint egy egyszerű műtétet. Felháborító! -üvöltötte a nő, majd az egyik pillanatban kissé megingott és összeesett. 
Apám tartotta meg őt.
 -Anya. -sikoltott fel Peyton, majd oda lépett hozzá. 
Letérdelt elé és megsimította az arcát. 
Én is ugyan így tettem és gyengéden megsimogattam az arcát, aminek következtében láttam valamit:
Egy kisgyermek volt benne. Éreztem, hogy kislány és tudtam, hogy rossz fog vele történni. 
Nem tudom miért, de éreztem. 
-Te magasságos ég! -üvöltöttem fel, amire mindenki kérdő tekintettel nézett rám.
-Mi történt Valery? -kérdezte Aurelia. 
-Nem tudom, hogy ez mennyire biztos, de úgy hiszem, hogy Anne terhes. 
Mindenki döbbenten nézett maga elé. 
-KItől lehet itt Anne terhes? -kérdeztem a társaságunktól.
Pár pillanat múlva meg is kaptam a választ.
-Tőlem kislányom. -felelte apám zavartan. Édesapám. Igen ő. 

2017. május 6., szombat

Hamarosan

Hamarosan érkezik a negyedik évad, amiben sokkal több izgalmas, romantikus és misztikus esemény fog történni, amit még nagyobb örömmel fogok megírni!
Aki eddig még nem olvasta az útobbi részeket, mindenképpen olvassa el!

2017. április 5., szerda

3.Évad 12.Fejezet Feltámadás

Sziasztok!
Nos, meghoztam a harmadik éves legutolsó részét, amit próbáltam kellő képpen izgalmassá tenni, és nem tele ,,önteni" a szerelmi kapcsolattal, amit az előbbi részekben jócskán írtam.
Tudom, hogy biztosan elegetek lett belőle-én se így terveztem-de valahogy ki kellett töltenem azokat a részeket, amikben szinte alig történik valami.
Na, de mivel az egyik legdrágább blogom az Égdörgés, még további két évaddal érkezem majd.
A negyedik évadban, csakhogy még jobban várjátok: lesz egy esküvő, egy terhesség, egy rablás, egy mentőakció és egy halál.
Az ötödik évadban pedig háromszor annyi izgalom lesz, de az még sokkal messzebb van.
Remélem, kellő képpen jó lezárás lesz ez a rész a harmadik évadnak.
UI: minden vélemény számít!

Andrew ágyában ébredni maga a menny, csakhogy nem olyankor, amikor egy élet-halál műtét előtt állsz, azok után, hogy egy álomszerű időszakon mentél keresztül.
Barátokra tettél szert, akik mások, mint az átlagos emberek.
Szerelmes lettél egy srácba, akihez nincs fogható.
Többször is harcba szálltál olyanok ellen, akik nem emberek.
Megváltozott az életem.
Más lettem én is, ahogyan az egész világ.
-Már ébren is vagy? -kérdezte a mellett fekvő srác, álmosan.
-Nem tudtam aludni. -feleltem, majd nyomtam egy lágy csókot az ajkaira és kikeltem az ágyból, hogy felöltözzek a műtéthez.
A ruha választás egy egyszerű nadrágra és egy fekete pólóra esett.
-Valery, figyelj. -mondta Andrew, amikor már a cipőmet vettem, így hátrafordultam, hogy szembe nézek vele, aki már az ágytámlának dőlve nyújtóztatta a testét.
-Igen?
-Mi lesz ha ez az izé nem lesz már többet benned?
Sirathat majd téged, hát mi más?
Blueness itt van. Nagyszerű.
-Minden olyan lesz, mint régen. Az idegeidre fogok menni. -nevettem fel, amire a fiú is félmosolyra húzta ajkait, csakhogy tudtam ez nem volt igazi.
Ő is félt, ahogyan én. Mi lesz ha nem sikerül? Meghalok.
Meghalsz. Úgy bizony. Nem tud egy egyszerű halandó kiölni engem belőled.
-Emlékszel, amikor először találkoztunk? -kérdezte Andrew, majd ő is kikelt az ágyból és elém állt. -Amikor olyan undok voltam veled, te pedig mindig tartottad magad és nem hagytad annyiban a dolgokat. Amikor miattam, majdnem meghaltál. Amikor először megcsókoltál. -ekkor elcsuklott a hangja, de aztán mégis folytatta. -Már azelőtt vonzódtam hozzád.
-Andrew, hé. -feleltem, majd megérintettem az arcát, aminek következtében a könnyei elkezdtek potyogni a gyönyörű tekintetéből. -Légy erős.
-Látni akarom, ahogyan ez a mocsok megdöglik! -sziszegte a fogai közt, majd hagyta, hogy szorosan vonjam magamhoz csupasz testét.
Oh Andrew, ha tudnád mennyire szeretném, hogy örökre együtt legyünk.

***

A műtéti ágyon feküdtem és csak Anne volt velem a szobában, mivel mindenki kint várt rám.
-Készen állsz? -kérdezte a nő mosolyogva.
-Nem tudom. -feleltem, majd felültem a műtőágyon és beletúrtam a hajamba. -Anne szeretném ha addig küzdenél értem, amíg csak lehet. Ha már nem dobban a szívem, kérlek mondd meg mindenkinek, hogy velük maradok a végsőkig.
-Valery erre nem lesz szükség, mert sikerülni fog. -nyugtatott meg az orvosnő.
Készen állsz Valery?
-Mehet?
-Igen, mehet. -feleltem, majd visszadőltem az ágyra és hagytam, hogy Anne belém fecskendezze azt a szert, amit anno Andrew talált.
Amikor már éreztem, hogy a szer az agyamba is behatolt, a szívem egyre szaporábban vert és egy olyan világba kerültem, ami csupa fehérben pompázott.
-Hol vagyok? -kérdeztem a fehérségben, amikor megjelent előttem egy ismerős nő.
A tekintete, a haja és a mosolya csak egy emberéhez volt hasonló. 
Édesanyám állt előttem,
-Anya te vagy az?
-Varey, édesem. Mit keresel itt? -kérdezte tőlem, majd közelebb jött hozzám. 
-Hol vagyok? -kérdeztem ismét figyelmen kivül hagyva az ő kérdését, 
-Jól tudod te azt kicsim. Ez a túlvilág, ahol mindenki békére lel. -felelte, amire a levegő is megfagyott bennem, hisz akkor én biztosan halott vagyok. 
-Nem az nem lehet. -feleltem. -Anya, nem lehetek halott! 
-Még változtathatsz ezen kincsem. -felelte, majd megfogta a kezemet. -Jól figyelj ide Valery. Apád igen büszke lehet rád, mert nálad erősebb lány nem létezik a világon. Ha szereznéd akkor az egész univerzumban sincs hozzád hasonló Valery.
-Miről beszélsz anya? -nem értettem semmit.
-Veszély van a Földön, tudom. Nem vagy biztonságban, mert nem is vagy egy egyszerű ember. Tudom, hogy látod őt. Tudom, hogy tudsz a másik társaidról. Hidd el Valery, hogy ha hiszel abban mi is a való, akkor ennek az egésznek örökre vége. Hidd el ez csak egy valóságos álom. 
Anya szavai lyukat ütöttek a mellkasomba. 
-Nem lélegzik! -hallottam a külvilágból. -Csinálj már valamit Anne! -üvöltötte egy ismerős hang.
Andrew. Aggódik értem.
-Nem tudok mit tenni. Úgy sajnálom. -Anne megtört. Éreztem.
Abban a pillanatban, hogy mindenkiben megéreztem azt az érzést, ami a legaggasztóbb, kinyitottam a szemeimet és egy hatalmasat lélegeztem, mintha éppen a vízből buknék fel.
-Valery! -szólt apám, amire ránéztem.
Éreztem, hogy a szemeim vakítóan kéken világítanak.
-Életben vagy.
Feltámadtam és Blueness nélkül tértem vissza a világba.
A Földre, ahol csak egy feladatom van: megmenteni az egész emberiséget a pusztulástól.

2017. március 30., csütörtök

3.Évad 11.Fejezet Talán az utolsó alkalom

Sziasztok!
Annyi idő után újra visszatértem a következő fejezettel. Tudom, hogy nem sokan vannak, akik ezt a blogomat olvassák és ezért is hagytam ilyen sokáig ,,szünetben" a blogom. 
Remélem, akik aktív olvasóim, azok már nagyon várták ezt a részt! 
UI: ez a harmadik éved utolsó előtti része, mivel ez az éved három résszel rövidebb, mint a többi. 


A felkészítésem abból állt, hogy lelkiekben Anne felkészített arra, hogy miféle dolgok történhetnek meg velem a műtés ideje alatt.
Szó esett arról, hogy esetleg kómába fogok esni.
Szó esett arról, hogy nem fogok mindenre emlékezni.
Szó esett arról is, hogy bele is halhatok.
Igen, meg volt ennek az esélye és ezért se szabadott erről tudomást szereznie Andrewnak, mert akkor biztosan nem engedné ezt.
-Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. -mondta nekem Anne és megszorította a karomat, hogy ezzel erősítse meg az ígéretét,
-Bízom benned! -feleltem, majd kimentem a kis helyiségből egyenesen az étkezőbe, ahol a többiek már vártak rám, hogy minél többet megtudjanak, de én nem igazán voltam hajlandó mesélni erről, így inkább úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobámba és lefekszek. 
-Ne siess annyira! -jött utánam Jacob, majd a csuklómnál fogva visszarántott, csakhogy eme cselekvés miatt valamilyen módon összekapcsolódtunk és mind a ketten láttunk valamit.
Szenvedést és pusztulást.
-Mi a fene volt ez? -kérdezte a fiú, majd elengedett. -Miért látok én is? 
-Nem tudom, de jobb lenne ha többet ilyen nem fordulna elő. Biztosan mivel te is majdnem olyan vagy, így benned is kialakult ez a egész borzalom. -feleltem.
-Olyan rossz lehet ez az egész. -motyogta, majd inkább ott hagyott.
Tovább indultam a szobám felé, de ekkor a két lány futott utánam. Aurelia és Peyton.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ennyiben hagyjuk ezt az egészet, -kérdezte a szőke lány, majd nevetve átkarolta a vállamat. -Gyere velünk és igyunk valamit.
-Fáradt vagyok Aurelia!
-Ez csak egy hülye kifogás Valery. Nyomás, a pia nem vár meg. -mondta Peyton, de én nem mozdultam egy tapottat sem, mert nem volt kedvem inni. 
-Sajnálom lányok. Igyatok helyettem is. -mondtam, majd sarkon fordultam és benyitottam a szobámba, ahol lerángattam magamról a ruháimat, majd alsóneműben befeküdtem az ágyba. 
-Menekülsz? 
-Nem, miért tenném? -kérdeztem az előttem álló nagyúrról.
-Mert félsz attól, hogy mi lesz holnap. Minél előbb azt akarod, hogy Blueness halott legyen, de rettegsz attól, hogy esetlen bele is halhatsz.
-Ha meghalok, akkor legalább nem leszek a tiéd!
-Igen lehet, de akkor az övé sem lehetsz soha többé. -válaszolt arra célozva, hogy Andrew soha nem kaphat meg magának. 
-Bárcsak ott lennék és megtudnálak ölni! -sziszegtem a fogaim közt.
Arra ébredtem fel, hogy valaki lágyan simogat, így egyből kipattantak a szemeim.
Andrew ült az ágyam szélén.
-Mi történt? -kérdeztem tőle, majd felültem az ágyamon.
-Álmodban össze-vissza beszéltél. Minden rendben? -kérdezte tőlem, majd félmosolyra húzta a száját, amitől a gyomromban egyből felébredtek a pillangók, csakhogy Blueness erre valamilyen módon visszatért belém és próbált kitörni. Miért engedném neki, hogy tönkre tegye ezt a pillanatot?
-Igen persze. Tudod, hogy vannak ezek a fura dolgok velem, de talán nem is ez a lényeg. -feleltem, majd közelebb ültem hozzá. -Andrew ígérem neked, hogy holnap már önmagam leszek! -suttogtam a halovány fény árasztott szobámban.
-Biztos vagy te benne? -kérdezte, majd közelebb jött, olyannyira, hogy az ajkaimba kérdezze.
-Igen. -feleltem, majd lágy csókot leheltem az ajkaira, amit ő egyből viszonzott.
Milyen régen is volt ilyen ,,igaz" csókunk.
-Hagylak aludni. -mondta a csókunkba, majd eltávolodott tőlem.
Nem akartam őt elengedni. Azt akartam, hogy velem legyen. Azt kívántam, hogy bárcsak újra és újra megízlelhessem ajkainak édes ízét, testének forró melegét és szavainak igazi súlyát.
-Kérlek ne hagyj engem egyedül. Szeretnélek magam mellett tudni. Szeretném ha ma este mindenedet nekem adnád. Kérlek. -ziháltam, mert a szavaim miatt a szívem egyre hevesebben vert.
-Valery, nem tehetem. Még nem vagy igazán önmagad, kicsim. Ha valakit érezni akarok, akkor az nem ez a lény lesz. -válaszolta, majd felállt az ágyamról és kiment a szobámból.
Annyira nem is tökéletes, ugye?
Bluennes, a rohadék. Megint itt van, de most aztán nem hagyom neki ezt az örömet.
A hirtelen gondolatok miatt, kikeltem az ágyamból és Andrew után rohantam, akit aztán meg is találtam a szobájának zárjával babrálva, így egy hirtelen mozdulattal megtámadtam.
Magam felé fordítottam és hevesen megcsókoltam őt, amit először nem viszonzott-a hirtelen tett miatt-de aztán hagyta magát, megragadta a csípőmet és jobban magához húzott.
-Nem érdekel, hogy ha nem akarod Bluennest, de akkor talán már soha többet nem érezhetsz. -mondtam a csókunkba, amire éreztem, hogy kissé megrándulnak az izmai.
-Feladom. Kellesz! -felelte, majd berúgta a szobaajtót és rádöntött a fehér paplanos ágyára

2017. február 19., vasárnap

3.Évad 10.Fejezet Ellenszer

Sziasztok!
Annyi idő kihagyás után ismét visszatértem egy új fejezettel! Remélem tetszeni fog nektek és megleptek egy-egy véleménnyel is.
Mindenkinek jó olvasását!

                                                                                      Üdv: Cristine Tina Spencer


A gondolataimban ezerszer végiggondoltam, hogy mégis mi közük van a csapat társaimnak azokhoz, akik állítólag olyanok, mint én.
Nem tudtam felfogni, hogy miért.
-Min agyalsz? -kérdezte Andrew és kihalászott a zsebéből még egy szálat, amit csak úgy betett a szájába, hogy majd meggyújtsa.
-Mindenen. -feleltem és közelebb hajoltam hozzá, kivettem a szájából a csikket, majd magam alá gyűrtem a fiút.
Nem sokáig lehettem a vezér, mert magára ültetett, levette a pólómat és elkezdte csókolgatni a nyakamat.
Olyan jó érzés.
-Ígérem, hogy megtalálom a módszert, amivel újra önmagad lehetsz! -mondta egy idő után, amikor az ajkai eltávolodtak a nyakamtól.
-Bízom benne, hogy sikerülni fog. -feleltem, miközben az egyik kezemben a csikket tartottam.
-Dobd el azt a szart! -morogta és kitépte a kezemből, majd elhajította.
Maga alá gyűrt az ágyon és fölém telepedet.
Végre a régi Andrew.
De hol van a régi Valery?
-Ne agyalj annyit! -dünnyögte, amire felkacagtam és hagytam, hogy történjenek a dolgok.
Alig, hogy mind a ketten eljutottunk volna a gyönyörhöz Blueness megszólalt a fejemben.
Mutatnom kell valamit!
-Francba! -morogtam és lihegve távolodtam el a sráctól, majd felültem az ágyamon és csak úgy simán bementem a fürdőszobámba és magamra zártam az ajtómat.
-Valery! -üvöltötte Andrew és hallottam, hogy elkezdi a fürődszoba ajtót ütögetni.
-Csak egy pillanat! -feleltem és belenéztem a tükörbe.
A tükörképem mögött egyből megjelent valaki.
Egy magas, fekete hajú srác állt mögöttem.
-Ki vagy te? -kérdeztem tőle és hagytam, hogy végigsimítson a meztelen oldalamon.
-Muszáj volt, hogy én is megjelenjek neked! Mi egymás végzetei vagyunk. Csak tudatni akarom veled, hogy ez még semmi. Számtalan dolog fog még történni veled. Higgy abban, hogy ha vége, akkor látjuk egymást! Egy csapat vagyunk. Egymás vagyunk!
A szívem lüktetett és, amikor a fiú a tükörre tette a kezét, egyből megfordultam, de senkit sem láttam magam mögött.
-Mi volt ez Blueness?
Menj vissza!
Hát rendben, ha nem akarja elmondani, akkor nem tehetek ellene semmit. Legalább most nem olyan aktív, mint eddig. Legalább most egy kicsit önmagam vagyok.


Reggelinél mindenki általános dolgokról beszélgetett, mintha mi sem történt volna.
Pedig Aurelia majdnem megölt és látott egy fiút.
Andrewal szeretkeztünk és látott egy lányt.
Én pedig furcsa voltam, mint mindig, de most nem.
Blueness nem volt jelen.
-Na és milyen új taktikát vetünk be, ha újra támadnak az olyanok? -kérdezte Peyton, amire Jacob elkezdte részletezni, hogy ő milyenre is gondolt.
-Ez badarság! Úgy kell támadnunk, hogy ne vegyék észre. -háborodott fel Aurelia, aztán egyből eszébe jutott. -Ha kiszabadítjuk Ryant, akkor te leszel az elterelő. -szögezte ezt Jacobhoz.
-Miért pont én?
-Mert idegesítő vagy és mindenki egyből szétlőné a fejed. -nevetett fel Andrew, amire Jacob szúrós tekintettel nézett a mellettem ülő fiúra.
Mosolyogva néztem őket.
Olyan jó volt látni, hogy az ilyen helyzetekben is boldognak tűnnek.
-Beszélhetnénk, kicsim? -kérdezte valaki a hátam mögül, amire hátrafordultam és kérdő tekintettel néztem apámra, aztán úgy döntöttem legyen, beszéljünk.
Felálltam a helyemről, majd apám után mentem a szokásos folyosón, ami Anne rendelőjéhez vezetett.
-Miért jöttünk ide? -kérdeztem tőle és beléptünk a kis szobába.
Anne az érkezésünkre felállt és oda jött hozzánk.
-Miről szeretnétek beszélgetni? -kérdeztem tőlük, akik aztán leültettek egy székbe.
-Nem tudom, hogy tudsz e erről, de kutattunk nálatok és ezt találtuk. -mutatott felém egy üvegben lévő kék  folyadékot. -Andrew ágya alatt volt.
-Ismerős neked lányom? -kérdezte apa és leguggolt elém.
Az nap, amikor megakartuk menteni Josht, az egyik szobában találtunk rá erre Andrewal.
Emlékszem, hogy elhozta magával, de azt nem érettem ez miért is segíthet.
Ez is olyan, mint az a szer, amit belém lőttek, nem? Blueness?
-Igen, azt hiszem. -feleltem.
-Rendben van. Azt hiszem, hogy ennek segítségével meg tudjuk ölni a benned lévő szörnyet. -mondta Anne, amire a szívem egyre gyorsabban kezdett el verni és éreztem, hogy motoszkál bennem a lény.
Ne engedd ezt nekik! 
-Mikor kezdtek neki? -kérdeztem figyelmen kivűl hagyva Bluenesst.
-Először fel kell téged készítenünk erre. Ha minden jól sikerül, akkor holnap reggel neki kezdünk ennek. -válaszolta Anne, én pedig már alig vártam.
Ki akartam öletni magamból őt, mert meg van az ellenszer!
-Milyen terv van készülőben? -nyitott be Andrew a kis helyiségbe, a többiekkel együtt.
-Meg van, hogy mivel lehetek újra önmagam. -feleltem vidámat, de belül ordítottam.
Megjelent előttem a nagyúr, de ezt most nem érzékeltettem a többiekkel.
-Azt hiszed, ezzel megállíthatod őt? -kérdezte tőlem a nagyúr.
-Igen. Ez a ti szeretek, ha Anne képes lesz csodát tenni, akkor újra önmagam leszek.
-Ha mégis sikerül, akkor se menekülsz. Te az enyém vagy.
-Nem vagyok a tied! -feleltem indulatosan, amire a  nagyúr közelebb jött hozzám és megragadta a csuklómat, amitől égető érzés kerített hatalmába. Fájt az érintése!
-Te az én bábom vagy. Te vagy az egyik a sok közül. Te vagy a legkülönlegesebb!

2017. január 20., péntek

3.Évad 9.Fejezet Ő is álmodott

Sziasztok!
Az egyik barátnőm kérésére hamarabb hoztam a fejezet, mint terveztem volna, szóval tessék itt a következő olvasnivaló. Remélem ez is tetszeni fog nektek és véleményezitek egy-egy hozzászólással.

                                                                      Üdv: Cristine Tina Spencer


Most mit kellene neki erre mondanom?
Nem tudom ki az a srác, de ő is olyan, mint én?
 -Nem tudom. -feleltem és mind a ketten felálltunk.
 -Akkor inkább felejtsd is el, oké? -kérdezte tőlem, amire bólintottam. A lány készülte elhagyni a szobámat, amikor visszaszóltam neki és a kezébe dobtam a fegyverét.
 -Itt ne hagyd. -nevettem fel kissé kínomban.
 -Soha többet elő se veszem. -válaszolta és kiment.
Nos, igen. Jobb lenne, ha inkább minél hamarabb kiirtanám a bennem lévő lényt, hogy soha többet ne forduljon elő ilyen eset.
Egyszer ebből a lányból nagy harcos válik.
 -Hogy mondod? -kérdeztem a bennem lévő lényt, de ő többet már nem felelt erre a kérdésemre, így inkább hagytam és kimentem a teraszra.
A többihez képest ez még valamennyire épségben volt, így szerencsére megtudtam nézni az égen lévő csillagokat.
Egyszer te is oda fogsz kerülni.
-Ha meghalok? Erre célzol? -kérdeztem kicsit dühösen a lényt.
Ha az utad az űrbe vezet, de addig még sok csillag fog lehullani az égen.
-Miért nem tudsz értelmes választ adni? -kérdeztem tőle, amire valaki átölelte a derekamat.
 -Kicsoda? -kérdezte az illető. Andrew az. Megismerem a hangját és a tipikus illatát.
 -Nem lényeges. -feleltem, mert nem akartam, hogy aggódjon értem a bennem lévő szörny miatt.
 -Te vagy az? -kérdezte, amikor megfordultam a szememet fürkészve.
 -Igen én vagyok. -feleltem és magamhoz húztam egy szenvedélyes csókra. Neki nyomott a terasz korlátjának és elkezdte a nyakamat csókolgatni.
 -Mit csinálsz? -kérdeztem tőle és kicsit eltoltam magamtól.
 -Miért? Baj? -kérdezte tőlem, amire sehogy se tudtam uralkodni Blueness felett.
 -Igen baj! Hagyj békén Andrew és inkább menj innen. Nincs kedvem hozzád meg a szexre. -feleltem és visszamentem volna a szobámba, de ő magához rántott.
 -Esküszöm kiöllek belőle! -üvöltötte a képembe és belökött a szobámba.
Nem tudtam neki megmondani, hogy ne tegyen olyat, amit megbánna, de nem tehettem, így rálökött az ágyra és és lenyomott a karomnál fogva.
 -Engedj el! -ordította a lény, amire Andrew hangosan elkezdte kiabálni, hogy mindenki jöjjön ide.
Hallottam, hogy sokan sietve a szobám felé veszik az irányt, így, amikor egy pillanatra is gyengébben szorított, a magam és a lényem irányításával együtt sebes léptekkel ugrottam le három méternyit a teraszról egyenesen a földre.
Miközben ugrottam olyat éreztem, mint még soha és a landolásnál is kecsesen érkeztem meg.
 -Mi volt ez Blueness? -kérdeztem tőle és végig néztem magamon.
Szívesen a képességet.
Szóval úgy tűnik, hogy neki hála tudok ugrani sérülés nélkül, akár 50 métert is és a kezdő futásom is ezerszer gyorsabb bárminél.
 -Valery! -üvöltötték föntről, így felnéztem rájuk. Ott álltak mind. Aurelia és Jacob. Peyton és Adrew. Anne és apa.
Nem tudtam volna, mit felelni, így ismét végig nézve magamon úgy döntöttem, hogy befutok az erdőbe és csak rohanok, de sajnos valaki megcáfolta az egész tervemet.
Fentről lőttek rám egy bénítólövedéket, aminek köszönhetően szétterültem a földön.

                                                                  ***

Valami puha és kényelmesben ébredtem így, amikor kinyitottam a szememet láttam, hogy visszakerültem az ágyamba, de már vagy órákig aludhattam.
Sötét volt a szobában és valami fura szag is megcsapta az orromat.
 -Mi a fene ez? -kérdeztem rekedtes hangon, amire valaki elkezdett mocorogni az ágyamon, így inkább felkapcsoltam az asztalomon lévő kis lámpát.
Az ágyamon Andrew ült és egy szál cigit szívott.
 -Mit művelsz? -kérdeztem tőle.
 -Megakarom érteni, hogy miért pont veled történik mind ez. Miért vagy látó? Miért szállt meg valami? -kérdezte és ismét beleszívott a káros csikkbe.
 -Én se tudom. Illetve nem egészen. -feleltem, amire rám nézett és kíváncsian várta a válaszom.
 -Mondd akkor! Mi van még?
Most aztán tényleg visszatartottam Bluenesst és válaszoltam neki.
 -Az ilyenek ura szerint én az ő egyik különlegese vagyok. Állítólag van rajtam kívül három ilyen. Valami csapat tagja vagyok, akik nekik dolgoznak. -feleltem, amire a srác idegesen beletúrt a hajába és beleszívott a csikkbe.
Nem tetszett ez nekem.
 -Minden oké? -kérdeztem tőle és közelebb másztam hozzá.
Nem volt jó látni, hogy az a fiú, aki eddig utálta a cigit most éppen azt szívja.
 -Add ide! -téptem ki a kezéből és hajítottam el a földre. Mogorván rám nézett, aztán gyorsan átváltott az arca valami mássá. Mondani akart valamit.
 -Álmodtam egy lányról, akinek hosszú sötét haja volt és azt mondta nekem, hogy ő az, aki közénk fog állni. -mondta, amire értetlenül néztem rá. -Azt mondta, hogy egy ZAFÍR.
Nem hiszem el. Megint kezdődik. Először a szőke szépség látott egy fiút, aki az állítólagos csapattársam, most pedig Andrew egy lányt. Mi folyik itt?

2017. január 8., vasárnap

3.Évad 8.Fejezet Ölési kísérlet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet, ami remélem annyira tetszeni fog nektek, mint az előző fejezet, amiben kissé összekuszáltam a dolgokat. Persze, ez még semmi ahhoz képest, ami majd a történet során fog történni.

                                                                            Üdv: Cristine Tina Spencer


Az ágyon ülve néztem a falat és egyfolytában a tegnap estén gondolkoztam, hisz próbáltam vissza emlékezni arra, hogy tényleg álom volt ez az egész vagy Mike ténylegesen itt volt a szobában?
 -Mióta vagy ébren? -kérdezte egy rekedtes hang a hátam mögül, amire ijedten megfordultam és a szerelmem szemébe néztem.
 -Nem tudom már. -feleltem és visszafordultam, hogy folytassam a gondolkozást, de erre a fiú felkelt és közelebb húzódott hozzám, így a csupasz hátamnak simult a csupasz felsőtestével.
 -Tegnap éjszaka nagyon megijesztettél. -mondta és végig simított kezével a hátamon, ami beleremegtem.
 -Elhiszem, de csak rémálmok voltak. -feleltem, amire belepuszilt  a nyakhajlatomba. Egy sóhaj hagyta el a kiszáradt ajkamat.
 -Lehet, hogy magaddal elakarod hitetni, de velem ne tedd. Tudom, hogy nem álom volt. Valamit akart tőled az mocskos űrlény, ugye?
 -Nem tudom. Nem tudom, hogy miért teszi ezt velem. Egyáltalán meg se kérdeztek, hogy akarok e ilyen lenni. -duzzogtam és hátra fordultam. Felvont szemöldökkel nézett rám.
 -Milyen?
 -Valaminek a része, amit ő irányít. -feleltem és hagytam, hogy Andrew közelebb hajoljon az arcomhoz és csókot leheljen a számra. Egy megváltás számomra.
Amikor mind a ketten rendbe szedtük magunkat, kimentünk a szobából és lementünk az étkezőbe ahol a többiekkel beszélgetünk. Ők részletesebben beavattak abba, hogy mi történt az elrablásom után, hogy kiket vesztettel el és kikkel bővültek. Meséltek egy Eliza nevezetű lányról, aki az eltűnésem ideje alatt szerves részévé vált a csapatnak, de az alacsony, rövid fekete hajú lányt elkapta egy csúnya betegség és életét vesztette, ami miatt Jacob kissé maga alá került, mert mint kiderült belehabarodott a lányba.
 -Sajnálom. -mondtam neki, amire megvonta a vállát és folytatta a mesélést.
Örömmel töltött el ahogyan a többieket néztem. Mind boldogak voltak és teljesek egy valakit kivéve. Aurelia a szokottnál is jobban nyomasztóbb volt és jól tudom, hogy miért. Ryan miatt.


                                                                 * * * 

Este vacsora után úgy döntöttem, hogy felmegyek a régi saját szobámba és kicsit lepihenek, így elköszönve mindenkitől indultam el. Amikor benyitottam a szobámba egyből levetkőztem és megnyitva a fürdőkád vízét ültem be a kádba. Visszaemlékeztem arra a pillanatra, amikor majdnem megfulladtam és eme cselekedett miatt össze is vesztem a szerelmemmel. Szörnyű időszak volt az, amikor úgy éreztem, hogy minden szétesett körülöttem.
Fárasztóak a gondolataid.
 -Azt hittem, hogy már megszabadultam tőled. -dünnyögtem és elkezdtem végig kenni magamon az illatos tusfürdőt.
Előlem nem fogsz könnyen. 
 -Kár. -feleltem és belemerültem  vízbe, így a hajam is tiszta víz lett. -Tudsz valamit a tegnap esti látomásaimról? -kérdeztem tőle, amikor visszatértem a felszínre.
 Mit láttál?
 -Egy fiút. Mike a neve és már régen meghalt. Miért jelent meg? Mit akart ezzel üzenni a nagyúr?
Drágám idővel majd megtudod.
Persze idővel majd minden kiderül. Nagyszerű.
Kiszálltam a kádból és belenéztem a tükörbe. A testem olyan csont vékony volt és a mellem is olyan kicsi. Undorodom magamtól, de tényleg.
 -Nem kellene! -felelte egy hang. Amikor újra visszanéztem a tükörbe a nagyúr állt mögöttem abban a fiú alakban, aki anno megfektetett.
 -Igazad van! Tőled kellene undorodnom. Mocskos idegen. -morogtam és kiszálltam a kádból.
Nem szeretem, hogy mostanában valós alakok jelennek meg, amik nem látomások.
Magamra tekertem egy törülközőt és visszamentem a szobámba. Leültem egy székre az ablak mellé és a kis sminktükrömben tanulmányoztam az arcomat, amikor kopogtak.
 -Gyere! -feleltem és kíváncsi tekintettel néztem az éppen belépő szőke szépséget. Aurelia.
 -Ne haragudj, hogy zavarlak. -mondta és becsukta maga mögött az ajtót. -Beszélhetnénk?
 -Persze! Mire lennél kíváncsi? Mindenben a rendelkezésedre állok. -válaszoltam, amire a lány csak úgy előrántott a zsebéből egy kis pisztolyt és felém tartotta.
 -Mit művelsz? -kérdeztem tőle.
 -Hozd elő azt az izét. Most! -üvöltötte, amire Blueness előtört.
 -Mit akarsz tőlem ember? Megakarsz ölni? -kérdeztem tőle, bár erre én is kíváncsi lennék. Tényleg képes lenne megölni?
 -Biztos tudod, hogy mi van Ryannal. Nem tudom felfogni, hogy bezárták valahova és egy folyadékkal teli raktárban alszik. Mi van ha megöltétek és úgy tettétek bele? -kérdezte halál sápadt arccal és könnyekkel teli szemmel.
 -Nem tudom ki az a Ryan. -feleltem, amire a lány beledugta a számba a csövet. Tudom, hogy nem voltam jelen, de belül üvöltöttem, hogy ne tegyen olyan, amit megbánna.
 -Hazudsz! Mondd meg, hogy miért teszitek ezt vele és akkor nem öllek meg!
 -Ha engem megölsz, akkor Valeryt is. -felelte Blueness, amire a lány kicsit eltántorodott az ölési kísérlettől.
 -Hagyd abba! -mondta a lány és elvéve a számból a fegyvert a földre rogyott. Nem hagyhattam ennyiben a dolgot, így visszatértem.
 -Szépségem! -mondtam neki, amire könnyes szemekkel nézett rám. Letérdeltem mellé és átöleltem őt.
 -Valery én ezt nem bírom! Nem tudok nélküle élni és az se segít, hogy az álmaimban látom, ahogy ott van abban a tartályban és olyanná fog válni, mint ezek az izék. -mondta nekem, amire még szorosabban öleltem át.
 -Ígérem, hogy megmentjük őt! -feleltem, amire a lány belefúrta a fejét a vállamba és elkezdett zokogni. Akár órákig lehettünk így, amikor egyszer csak megszólalt:
 -Mellesleg miért látok mindig egy zöld és kék szemű, szőke hajú fiút az álmaimban, aki azt vallja magáról, hogy ZAFÍR és én vagyok a végzete? -kérdezte tőlem, amire döbbent tekintettel néztem a fehér falat.