2016. december 29., csütörtök

3.Évad 7.Fejezet Álmoknak tűnő látomások

Sziasztok!
Megérkeztem a folytatással, így remélem, hogy ezzel a fejezettel valamilyen szinten lezárom a 2016 évet. Ebben az évben számtalan eseményt sikerült nektek megmutatnom az Égdörgésből, de ez még semmi ahhoz képest, ami jövőre fog következni.
Tartsatok velem jövőre is!

                                                                           Üdv: Cristine Tina Spencer



Másnap a reggelinél mindenki a legjobbat akarta nekem és próbáltak kedvesek lenni és nem előhozni a bennem rejlő szörnyeteget, akit szerencsére nem éreztem már egy jó ideje.
 -Gyere ülj le közénk és kóstold meg ezt a finom süteményt! -mondta nekem Aurelia, amire leültem közé és Andrew közé.
Elvettem a tálcán lévő süteményekből egyet és finoman kezdtem el falatozni, amikor Anne tartott felénk széles mosollyal.
 -Örülök, hogy mind itt vagytok gyerekek! -kezdte és végig nézett a társaságunkon. Mind itt voltunk és kérdő tekintettel néztünk rá. -Szeretném ha ma részt vennétek egy kísérletben, ami segítség lehet a társatoknak. -mondta és rám nézett.
 -Miért kell ehhez kísérlet? -kérdeztem és ismét beleharaptam a süteménybe, amikor valami végig áramlott a testemben és előhozta vele Bluenesst.
 -Örülök, hogy köreinkben vagy. -mondta Anne, amire belül teljes sokkot kaptam. Honnan jött rá, hogy átvette a testem felett az uralmat Blueness?
 -Én is nagyon örülök földi halandók egyike. Miféle kísérlettel akartok majd elpusztítani? -kérdeztem, vagyis inkább Blueness. Mindannyian kissé félve néztek rám, de Andrew nem tágított mellőlem és szorosan fogta a derekamat.
 -Kiölünk majd téged Valery agyából csak ehhez szükségünk van arra, hogy megállapítsuk a többiek agyhullámát és a rabodhoz való kötödésüket. -válaszolta és a rabbal egyértelműen rám célzott. Én vagyok ennek a mocskos lénynek a rabja.
Nem engedem, hogy ilyet csináljanak velünk! Nem ölhetnek meg ilyen egyszerűen.
Blueness nagyon félt. Éreztem, de különösebben nem zavart. Azt akartam, hogy öljék ki belőlem őt, így nagy erőt véve magamon tértem vissza.
 -Benne vagyok! -feleltem, amire mindannyian már tudták, hogy visszatértem, így Andrew is sokkal szorosabban vont magához. -Öljétek ki belőlem!

Anne egy kisebb helyiségbe invitált minket, amit eddig még nem láttam, így kíváncsian néztem körbe. Egy hatalmas számítógépes technológia volt középen, ami egy hatalmas ágyhoz volt csatlakoztatva. Anne állítása szerint akit éppen vizsgálnak, annak rá kell feküdni az ágyra és rá kell illeszteni a fejére egy sisakot, amivel sikerül megállapítani, hogy mi az ő agyhulláma és érzése velem.
Először a lányok kezdtek. Aurelia és Peyton agyhullámait is sikerült befognia a rendszernek. Utánuk a fiúk jöttek. Jacob és Andrew is tökéletesen teljesített.
 -Rendben gyerekek köszönöm. Majd kielemezem és hamarosan meg lesz a módszer arra, hogy kiirtsuk belőled a lényt. -Anne szavai megnyugtattak és a mozgalmas nap után Andrewal elmentünk a szobájába, hogy kicsit kettesben legyünk.
 -Ugye minden rendben veled? Most a magad ura vagy e? -kérdezte tőlem, miközben az ágyán feküdtünk. Én az csupasz mellkasán pihentettem a fejemet, míg ő szorosan vonta magához a meztelen testemet.
 -Igen minden rendben és én vagyok az. A bennem lévő szörnyeteg fél elő jönni, mert tudja, hogy úgy is képesek lesztek megölni.
 -Igen valószínűleg sikerülhet. -felelte, bár kissé bizonytalanul.
 -Nem vagy biztos Anne módszerében? -kérdeztem tőle felvont szemöldökkel és a szemeibe néztem.
 -Nem ezzel van a baj Valery. Ez egy földi módszer és nem olyan, mint az övéjük. Kell valami olyan, amit ők készítettek és amivel talán képesek leszünk kiölni őt belőled, de nagyon félek, hogy attól te is meghalhatsz. -felelte és belepuszilt a hajamba.
 -Szeretlek. -csak ennyit tudtam erre az egészre reagálni, mert tényleg így éreztem iránta. Annyira jól esett, hogy végre megtaláltam azt a valakit, aki igazán szeret és nem csak a testem miatt akar. Azt a valakit, aki az első csúnya összeveszésünk után is képes hinni bennem. Aki bármit megtenne azért, hogy velem legyen.
 -Én is nagyon szeretlek téged. -felelte és csókot lehelt az ajkaimra. Már csak az álom nem engedte, hogy tovább hallhassam az ütemes szívverését a mellkasán, mert egy olyan álomvilágba kerültem, ahol dúltak az események. Bár talán lehet, hogy az álmom nem is álom volt hanem egy újabb látomás, de most nem a jövőt mutatta, hanem a múltat.
 -Miért nem tudsz nekünk szót fogadni? -kérdezte anyám, miközben a nappaliban veszekedtünk. Az volt a baja, hogy az éjszaka ellógtam egy sráccal. 
 -Mert már nem vagyok kislány. Három hónap múlva érettségizek anya. Már nem vagyok a kicsi lányotok. -üvöltöttem, amire lekevert nekem egy hatalmasat. 
 -Mi folyik itt? -jött be az apám a nappaliba és kissé félve nézte végig, ahogy sírva a földre rogyom. 
 -A lányod ellógott egy mocskos alakkal, aki meg akarta őt döngetni. Úgy találtam rá az utcán!
 -Nem feküdtem le vele! Nem történt semmi hidd már el. -ordítottam, amire a bátyám is bejött a nappaliba. Apával ellenben ő egyből oda rohant hozzám és szorosan ölelt át.
 -Valery minden rendben? -kérdezte hirtelen Andrew, amire ijedten nyitottam ki a szemeimet és néztem rá. -Rosszat álmodtál? Mert elkezdtél szipogni, mintha sírnál.
 -Igen minden rendben vagy. Tényleg csak rosszat álmodtam. -feleltem mosolyogva és visszaaludtam.
Bár ne tettem volna, mert most tényleg kapcsolatba kerültem a nagyúrral.
 -Nahát felkavart az álmod ugye? -kérdezte széles mosollyal, miközben a réten voltunk. 
 -Te idézted nekem elő, hogy ezt lássam? Miért? -kérdeztem, amire elnevette magát és közelebb lépet hozzám. 
 -Sajnos pont a lényeget nem láttad. 
 -Nem is karom. -feleltem, bár nem tehettem ellene semmit. 
Felnyitottam a szememet és kérdő tekintettel néztem végig a szobában. Andrew éppen az igazak álmát aludta, így óvatosan ültem fel. Nem érettem, hogy miért ébredtem fel, de egy kis idő után máris világossá vált. Mike állt előttem. Olyan rég volt, hogy szóba hoztuk őt erre most ő áll előttem.
 -Mit keresel te itt? -kérdeztem tőle. -Most megint álmodok ugye? Te halott vagy.
 -Ez nem álom szépségem. -felelte és most már az ágy mellett állt.
 -Nem lehetsz életben! Láttuk apámmal, ahogy eltemetnek. Ez az, amit a nagyúr mutatni akart?
 -Magamat akartam megmutatni. Én vagyok az. A nagyúr.
Hatalmasra kerekedett a szemem és nem tudtam elhinni.
 -Ez hazugság! Nem lehetsz itt és nem az ő testében! -üvöltöttem. Andrew erre fel sem ébredt.
 -Nem vagyok itt igazából. Az agyadban vagyok benne, de tényleg én vagyok az. A nagyúr én vagyok már születésem óta. Figyeltelek, ahogy most is. Magamévá tettelek, ahogy majd még fogom. Te vagy az én királynőm. Nem emlékszel ZAFÍR? -kérdezte, amire hatalmasat sikoltottam, mert nem akartam elhinni.
Hatalmasat ugrottam és csapzottan néztem körül. Ez csak valami álom volt, mert Andrew kérdő tekintettel nézett rám, ahogy már másodszor így kelek fel az éjszaka közepén. Nem bírtam tovább és hatalmas zokogásban törtem ki, amire Andrew átölelt és hagyta, hogy a vállán sírjam ki magamat. Nem szólt semmit, mert tudta, hogy így lesz a legjobb. Ki kellett sírnom ezt az egészet magamból.

2016. december 17., szombat

3.Évad 6.Fejezet ZAFÍR vagyok?

Sziasztok!
Eléggé régen hoztam fejezetet, így úgy döntöttem, hogy minél hamarabb megírom nektek és kiteszem, így végre ma sikerült teljesítenem ezeket a feladatokat.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek és egy-egy hozzászólással is megajándékoztok.



                                                                                      Üdv: Cristine Tina Spencer


Amikor megszűnt bennem az a mérhetetlen hang, már nem fogtam a fejemet csak kifelé bámultam a világba, miközben a barátom előttem térdelt és próbálta felfogni, hogy mi van velem.
-Kicsim, ugye jól vagy? -kérdezte tőlem, amire felnéztem rá és próbáltam értelmezni a kérdését. Jól vagyok e őszintén? Egyáltalán nem.
-Igen persze, hogy jól vagyok. -feleltem, de nem igazán én. A bennem lévő szörnyetek beszélt most belőlem.
-Nem úgy tűnik. Nem értem, hogy mi folyik veled, de eskü, hogy azok csináltak veled valamit. Mondd el, hogy mit, mert segíteni szeretnék. Te kérted szóval megteszem.
-Nem kell a segítséged! -felelte Blueness mielőtt bármit is mondhattam volna. Bár tudom, hogy nem szabad, mert akkor mindenki meghal még én is.
 -Nem hiszem el! -mondta nekem Andrew és felállt, így nekem kellett felnéznem rá. -Nem hiszek neked, mert ez nem te vagy. Az előbb még halálosan kéred a segítséget most pedig tagadod. Nem te vagy ez Valery. Nem te vagy Valery! -jelentett ki, amire éreztem, hogy a bennem lévő lény is teljesen le van döbbenve, hogy ez a fiú talán sejti az igazságot. Én pedig szörnyen boldog voltam e miatt, de annyira gyengének éreztem magam, hogy nem tudtam igazat adni neki.
 -Felelj már bassza meg! -üvöltötte a barátom és ismét letérdelt elém, de eme cselekedet közben belevert egyet a falba a fejem mellett. Kissé megugrottam és próbáltam elnyomni a lényem.
-Talán igazad van, de nem tudom, mert nem megy. Nem tudok önmagam lenni, mert nem hagyja. Nem megy. -feleltem és elkezdtem könnyezni, amire a srác bánatos tekintettel vizslatott.
-Győzd le azt az izét és mond el mi történt. -mondta Andrew és megszorította a karomat gyengéden, hogy éreztesse velem itt van. -Mondd el kérlek szerelmem!
Háromszor is nagy levegőt vettem és minden erőmmel legyőzve a szörnyet öleltem át a fiúmat és súgtam a fülébe az egész történetet:
-A nagyúr elvitt és belém nyomott egy szert, ami ez a lény, aki engem irányít. Ideküldetett a nagyúr és valamit el kell végeznem, de nem tudom mit. Kell a segítségetek, hogy kiöljétek őt belőlem és ha kell, akkor öljetek meg engem is. Kérlek segíts! -feleltem, amire visszatért a lény és ellökte a barátomat, aki aztán rögtön felfogta, hogy ez már nem én vagyok.
-Csessze meg a nagyúr és te is! Te kis mocskos lény! Megöllek, de ígérem, hogy azt a gyönyörű lányt, akit uralsz meghagyom és leélem vele az egész életemet. -morogta Andrew, amire belül teljesen elérzékenyültem, de Blueness nem hagyta annyiban és így felelt:
-Azt hiszed képesek lennétek megölni, hogy ő ne halna bele? Most hatalmas hibát követett el és mielőtt bármit is tennétek ti fogtok meghalni!
A fiú sápadt tekintettel nézett rám, de láttam a szemében, hogy nem bírja ezt a hatalmas traumát, így szó nélkül állt fel és sétált ki a szobából rám csapva az ajtót.
-Baszd meg Blueness! -üvöltöttem és nem voltam képes abba hagyni a sírást.
Felesleges sírnod. Hibát követtél el. Elmondtál mindent ennek a senkinek. Meg fognak halni és ez mind a te hibád. A nagyúr pedig engem is kivégez ha rájön mindenre. Imádkozz, hogy ne legyen telepatikus látomásod, mert akkor végünk!
Talán két óráig is folyamatosan zokogtam, amikor hirtelen abba maradt az egész és megjelent előttem egy kép, ami nem más volt, mint a látomásom.
-Annyira biztos voltam benne, hogy egyszer kikotyogod ezt, de hogy ilyen hamar? Ennyire fontos neked ez a földi halandó? -kérdezte tőlem a nagyúr.
-Én is földi halandó vagyok és nekem ő a mindenem.
-Nem szívem te nem vagy egy egyszerű halandó. -mondta a nagyúr és közelebb lépett hozzám. Végig simított kezeivel a karomon, amire beleremegtem. -Te vagy az egyike azoknak, akik kapcsolatban állnak velünk és teljesen kivételesek. Földi testben lévő földi élettel rendelkező ZAFÍROK.
-Hogy mi? Van több ilyen, mint én a világon? -kérdeztem tőle, amire közelebb hajolt az arcomhoz és belesúgta az ajkamba.
-Rajtad kívül még három ilyen illető van a világon. Ti négyen vagytok a ZAFÍROK, de mivel te most megszegted a parancsomat, így a négyből már csak hárman lesznek. Véged van! Meghalsz!
Visszatértem a valóságba és azon kaptam magamat, hogy a kiképző teremben vagyok egy fegyverrel a kezemben. Minden ajtó zárva van, így senki sem tudott bejönni, de belátni annál inkább.
-Meg kell halnom? -kérdeztem a bennem lévő izétől.
Sajnos ezt adta a nagyúr. Öngyilkosnak kell lenned.
Hatalmas levegőt vettem és a fejemhez szegeztem a fegyvert, amikor valaki elkezdett durván dörömbölni a bejári ajtón. A kis ablakából láttam, hogy Jacob az.
-Valery mit művelsz? Tedd le azt a fegyvert és gyere ki! Miért zártad be magad? -kérdezte aggodalmasan a fiú, amire szomorú tekintettel néztem rá. -Nem hallasz? Nyisd ki segíteni akarok! Andrew mindent elmondott!
 -Nem lehet. Nem szabad. Ez a sorsom, amit a nagyúr szabott meg. -feleltem magamnak és újra felkészültem arra, hogy fejbe lőjem magamat.
Nem beszélt már senki sem hozzám, de hallottam, hogy páran matatnak valamit az ajtónál, így mielőtt meghúztam volna a ravaszt valaki szorosan átölelt hátulról.
-Nem lehetsz ilyen meggondolatlan. Nem irányíthat téged senki sem! -suttogta a fülembe Andrew, amire megkönnyebbülten fordultam felé és könnyes tekintettel néztem a szemébe. Amikor kissé oldalra fordultam megláttam a többieket, ahogy engem figyelnek.
 -Mindenki itt van, hogy segítsen neked! Mindenki! -mondta Andrew, amire szorosan vontam magamhoz és leheltem csókot az ajkára.
Egy lány vagyok, aki nem sejtette volna, hogy számtalan hűséges társ áll majd mellé és segít neki megszabadítani a benne lévő lénytől. Egy lány vagyok, aki idáig nem sejtette, hogy van még három olyan illető a világon, aki ugyan olyan képességekkel rendelkezik, mint én. ZAFÍROK vagyunk.