2016. október 23., vasárnap

3.Évad 3.Fejezet Emlék foszlányok

Üdv újra drága olvasóim!
Tudom, hogy nagyon későn hoztam a következő részt, de valahogy nem éreztem, hogy most lenne kedvem ezzel foglalkozni és ezt vezetni tovább a mai napig, mivel ihletet kaptam, így most itt a következő fejezetet. Remélem, hogy tetszeni fog nektek.

                                                                                  Üdv: Cristine Tina Spencer


Szépnek kellett lennem, mivel a bennem lévő mocskos lény igazán meg akart felelni a nagyúrnak, aki valljuk be egy hormonokkal teli, perverz, kamasz szépfiú.
-Ugye nem akarod, hogy ezt vegyem fel? -kérdeztem a bennem lévő izét, aki éppen egy fekete csipkés hálóinget fogott a kezemmel.
Miért ne akarnám? Olyan csinos.
-Nem akarok kívánatos lenni neki! -dünnyögtem, de mivel nem tehettem semmit, így kénytelen voltam felvenni a fekete selyem köntösöm alá. Szép mondhatom. Ennyire szexi még sosem voltam.
Mivel idő volt, így ki kellett mennem a szobámból egyenesen a nagyúrhoz. Blueness irányította testemet, így nem tudtam elmenekülni. Túl gyenge voltam ahhoz.
Kopogj!
-Muszáj? -kérdeztem tőle, de felemelte az öklömet és erőteljesen kopogott hármat a fehér faajtón.
Nem mondom, hogy nem fájt, de inkább magamban tartottam a fájdalmamat és arra koncentráltam, hogy ez a köcsög ajtót nyisson nekem.
Eltelt egy perc. Eltelt két perc.
Kinyitotta az ajtót. Mi tartott ilyen sokáig?
-Örülök, hogy itt vagy! -köszöntött, de látszott rajta, hogy szörnyen fáradt. Egy alsógatya volt rajta így látszódott a kockás hasa, a haja össze-vissza állt az arcán pedig látszódott, hogy nem sokat aludt.
-Én még mindig nem örülök! -nyavalyogtam, mert szerencsére Blueness egy kicsit eltűnt.
-Most is elemedben vagy kislány, de tudod mit? Tudom, hogy nem vagyok olyan éber, mert sajnos megzavartad az alvásomat, de a kedvedért felgyorsítom. -mondta és beinvitált a szobájába.
Oda ment a szekrényéhez és kivett belőle egy kék italt, amit legyűrt a torkán. Ennek hatására teljesen más lett a kinézete. Mintha feltöltődött volna élettel. Elképesztő.
-Mi a szart ittál meg? -kérdeztem tőle, amire összehúzta a szemöldökét.
-Hova tűnt Blueness? Már megint erősebb vagy nála? -kérdezte, amire felszínre tört bennem ő.
-Itt vagyok nagyuram. Ne haragudjon rám, de gyengülök. Túl sok ez nekem. Olyan erős és makacs, hogy belülről öl engem.
-Pont most, amikor kellenél? -kérdezte és közelebb jött hozzám. Megsimította a karomat.
-Tudom és tényleg sajnálom. Engedjen pihenni egy kicsit és birkózzon meg vele.
-Rendben benne vagyok. Pihenj le kedvesem és hozd vissza őt. Egy kicsit eljátszadozunk. -mondta nekem, amire ismét visszatértem, de most szinte teljes egészében. Éreztem, hogy bennem van ez az izé, de túl gyenge, hogy bármit is tegyen.
 -Tudod, hogy nem fogunk semmit sem csinálni? -kérdeztem tőle. -Ez az izé túl gyenge, de én nem leszek a te alattvalód. Bánhatod. -vetettem oda és készültem elmenni, amikor visszarántott és a szemembe nézett.
-Úgy utálom az embereket. Miért nem lehetsz egy kicsit kedvesebb velem?
-Annak ára van. Engedj el, hogy hagy menjek vissza.
-Mégis hova? -vigyorodott el, amire teljesen lefagytam. Miért is? Ki vár rám? Nem emlékszem.
-Azt nem tudom. -feleltem zavartan, amire végigsimított az oldalamon.
-Kár lenne ha nem használnánk ki a pillanatot. Itt vagy te meg én. Tudom, hogy vágysz rám, mert nincs más, akire vágynál.
-Ez nem igaz! -horkantam fel. De még mennyire, hogy igaz. Gyűlölöm őt, de ez a test. Olyan izmos és kívánatos. Talán nem lenne bűn egy alkalom.
 -Talán mégis igazad van! -motyogtam és hagytam, hogy az ajkaival végigpuszilja a nyakhajlatomat. Egy sóhaj szökött ki a torkomon, de hagytam. Hagytam, hogy felemeljen és vadul megcsókoljon. Hagytam, hogy az ágyára dobjon, fölém másszon és kényeztessen.
De én se tettem máshogy. Én is csókoltam őt és hagytam magamat átadni az érzésnek, ami annyira elképesztő volt. Ilyet még sosem éreztem igazán.


Kinyitottam a szememet és a fehér plafont bámultam, amire a kis ablakon beszűrődő nap sugarai is rávilágítottak. Az arcomhoz kaptam a kezemet és furcsán vettem tudomásul, hogy valami csiklandozza az orcámat. Egy kis fehér tollpihét vettem le róla és furcsán nézegettem, amikor kénytelen voltam felülni és körbenézni. Az egész szoba romokban hevert és mindenhol a párnából való tollpihék fetrengtek.
-Ezek mi voltunk? -kérdeztem az ágy szélén ülő fiút, aki bólintott. Közelebb mentem hozzá, megragadtam a nyakánál és magamhoz húztam egy csókra.
-Valery!
-Andrew! -leheltem a csók közbe. -Mondd! -ziháltam, de ekkor beugrott, hogy mi van. Hát persze. Egy-két emlék tört fel bennem és eszembe jutott, hogy ki is az én szerelmem: Andrew.
-Bassza meg! -üvöltöttem és ellöktem magamtól a fiút, aki szinte leesett az ágyról. Ő is kapcsolt, hogy visszatértem és tudom ki az én választottam. Dühös voltam, így leugrottam az ágyról és neki löktem a falnak. A fal a nagy ütés ereje miatt kicsit megrepedt, de nem érdekelt. Teljes erőmből vertem be a srácnak mindenhonnan. Az arcába a legtöbbet, aminek hatására a szájából ömleni kezdett a vér.
-Hagyd abba! Elég legyen! -üvöltötte, de azért látszott rajta, hogy bírja. Megragadtam a nyakánál fogva és nekivágtam az asztalnak. Magam is meglepődtem, hogy milyen erőm van most, hogy minden egyből rám szakadt. A düh vezérelt.
-Állj le! Kérlek, ne. -kérlelt, amikor a szekrénynek támaszkodva törölte le a szájánál lévő vért.
-Megöllek téged! -sziszegtem a fogaim közt.
-Blueness gyere vissza! Blueness! -üvöltött, amire teljes életerővel tért belém vissza ő. Francba.  

2016. október 2., vasárnap

3.Évad 2.Fejezet Blueness ellen

Sziasztok!
Meghoztam nektek a következő fejezetet, amit sajnos kicsit késve sikerült megírnom nektek, mivel sosem volt annyi időm, hogy egy ilyen témájú részt írjak meg nektek a gimi és az egyéb családi programok mellett. De most sikerült, így nagy örömmel posztoltam nektek a 3.Évad folytatását.



                                                                      Üdv: Cristine Tina Spencer


Egy ágyban ébredtem fel, ami egy kék színű, nyugodt kis szobában helyezkedett el, ahol volt egy asztal, egy fotel és egy hatalmas szekrény.
Kikeltem az ágyból és oda mentem a szekrényhez, hogy megnézzem a tartalmát. Számtalan ruha foglalt benne helyet, amik egytől-egyik fantasztikus darabok voltak számomra.
-A farmer és póló tökéletes lesz. -mondtam, de ekkor befedte az elmémet Blueness és meggátolta, hogy ezeket válasszam. Szoknya és egy fehér póló.  
 -Nem, az kizárt. Én nem hordok szoknyát! -dünnyögtem és próbáltam megakadályozni, hogy ne aggassa rám ezeket, de a testem már az övé, így pár perc múlva egy kék szoknyában és fehér pólóban álltam egy tükör előtt. A hajamat Blueness befonatta velem és egy titkos fiókból még sminket is kenetett rám.
-A mocskos uradnak akarsz tetszeni? -kérdeztem tőle, amire beütötte a lábamat az ágy szélére.
Ne merd, így hívni a nagyurat.
 -Hogy utállak téged. -morogtam és a fájó lábamat simogattam, de mivel menni kellett, ezért a bennem lévő lény nem hagyta és kiinvitált a szobából egyenesen egy ebédlőszerűségbe, ahol számtalan olyan volt.
Kényelmetlennek éreztem magamon a szoknyát, de sehogy se voltam képes megigazítani vagy ilyesmi, mert ez az izé nem engedte. Úgy járkált velem, mintha azt képzelném magamról, hogy én vagyok a legtökéletesebb ember a világon.
Egy olyan asztalhoz közelített velem, ahol az a mocskos, rohadt nagyúr is falatozott az egyéb érdekes finomságokból.
-Itt vagyok. Mi lesz a mai napi teendőm? -kérdezte Blueness, de én nagy erőt véve tartottam vissza egy kicsit, míg folytatta volna a beszédét. -Mert rohadt éhes vagyok. -az asztalnál lévők értetlenül néztek rám.
-Örülök, hogy látlak Valery! -mondta a nagyúr.
-Én nem igazán. -dünnyögtem és minden erőmmel visszatartottam egy kis ideig a lényemet.
-Éhes vagy ugye? Tessék itt a reggelid. -felelte és felém tolta a reggelimet, amit gyorsan el is fogyasztottam. Az asztalnál lévők úgy néztek rám, mintha csak egy minimális hiba kell és itt helyben kinyírnának.
-Rendben ennyi elég lesz. -Blueness vissza tért és durván felállt velem az asztaltól. -Mondd, hogy mi a feladatom, mert nincs kedvem ezzel az emberrel játszadozni. Tudod milyen nehéz? Olyan makacs, hogy a lélegzetvétele is fájdalmat okoz. -nyavalygott a lény, amit egészen élveztem.
-Nyugalom Blueness. Nem véletlenül téged választottalak belé. -mondta neki a nagyúr, ami a szívem hevesen dobogott.
-Nagyon hálás vagyok uram. -felelte neki a lényem és még jobban éreztem, hogy összeszűkül a hasam.
 -Akkor gyere ide. -mondta neki a nagyúr és én közelebb léptem hozzá. Megragadta a derekamat és szenvedélyesen csókolt.
-Engedj már el! -sikoltottam és eltoltam magamtól őt. Nem engedem, hogy ez a hormonokkal teli izé irányítson. És főleg nem engedem, hogy ez az izé csókoljon.
-Már egy percre sem lehet irányítása fölötted? -kérdezte dühösen és a karomat szorította.
-Ha kell kiölöm magamból ezt a lényt. Oda van érted és én rohadtul nem, szóval nem hagyom, hogy ez irányítson. -válaszoltam.
-Pedig kénytelen leszel. Megölök mindenkit. Kezdve Andrewal. -mondta, de engem ez egyáltalán nem hatott meg. Ki az az Andrew?
 -Azt ölsz meg, akit akarsz. -feleltem és kitéptem a kezemet a szorításából.
-Hogy mi? Nem tudod, ki az az Andrew?
-Kellene? -kérdeztem tőle értetlenül, amire ismét visszatért Blueness.
-Teljesen kiürítettem a fejéből a kedvesét nagyuram.
-Elképesztő vagy Blueness. És, hogy ne unatkozz a következő feladat az lesz számodra, hogy holnap elvidd őt a felnőttek bázisára. Be kell épülnöd, hogy kideríts mindent, amivel végezhetek velük. Ha tetszik, ha nem megölöm őket így is úgy is. -nevetett fel a nagyúr, de még mielőtt elengedett volna visszarántott és magához húzott.
-Hozd vissza Valeryt! -mondta, így felszínre tőrt az én halovány tudatom.
-Mit akarsz már megint? -kérdeztem tőle dühösen és farkasszemet néztem a sötét szemeivel.
-Ma este ajánlom, hogy kiöltözz, mert a szobámban fogsz aludni. Világos?
-Előbb szúrom ki a szememet, mint hogy veled legyek egy éjszakát.
Ne ellenkezz neki te lány. Ott leszünk és élvezni fogjuk az éjszakát.