2016. augusztus 31., szerda

2.Évad 15.Fejezet Elmegyek

Sziasztok!
Meghoztam a második évad utolsó fejezetét, ami remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Kicsit akciódússá tettem úgyhogy hajrá lehet izgulni. Jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot.
Ui: tudom, hogy nagyon rövid lett


                                                                               Üdv: Cristine Tina Spencer


Mindannyian kimentünk az épület elé és kerestünk egy búvóhelyet fa vagy romok között. A fegyvereinket megkaptuk a bejáratban így azokat fogva vártuk az olyanokat. Az én kezemben egy robotgyilkoló fegyver volt, ami a legbiztonságosabb pontot jelentette oldalamon Andrewal.
Két perc telt csak el és megérkeztek azok. Számtalan robot és gyerek. Leginkább csak álltak egy hegyben, így megrohamoztuk őket. Én és a társaim a robotok felé futottunk és lőttük őket egyfolytában, de képtelenség volt eltüntetni őket. Olyan sokan voltak, mint az oroszok.
-Baszki dögöljetek már meg! -üvöltötte Jacob és lelőtte az egyik robotot, aki véglegesen elhunyt.
-Peyton add ide a fegyvered és lőjetek ezzel. -mondtam a csapattársaimnak és kicseréltettem a fegyvereinket, így nálam most egy átlagos pisztoly volt.
Elfutottam egy gyengébb társasához és segítettem nekik megölni a gyerekeket, felbontva a tervünket. Két gyereket öltem meg egy perc alatt, aminek szörnyen örültem.
-Na ki lesz a következő? -kérdeztem, amire valaki hátulról megrúgott, így a földre estem.
-Te leszel az drágám! -felelte egy olyan srác. Magasabb volt, mint én és megvillantotta sötét mosolyát.
-Ne bízd el magad öcsi. -mondtam és felálltam, de ő magához rántott, így a fegyverem véglegesen kiesett a kezemből. Magához húzott és a fülembe súgott.
-Én vagyok a látomásod nagyura. Tetszik a külsőm? Nekem annyira nem. Valaki olyan kell, aki jobban felcsigázza az agyad. -mondta, amire leesett az állam.
-Nagyúr? Te vagy az az illető? -kérdeztem.
-Persze szépségem. Készen állsz, hogy velem gyere?
Elnéztem a többiek felé és megakadt a tekintetem Andrewn. Éppen egy gyerekkel harcolt és szerencsére pont ő állt nyerésre. Arra gondoltam, hogy valamilyen szintem megígértem neki, hogy nem megyek el.
-Sajnálom, de nem. Nem megyek veled. Soha. -feleltem és kivettem a zsebemből egy tört, amivel leszúrtam az oldalát. Felüvöltött és hátra lökött.
Önelégült mosollyal néztem rá, de ekkor valaki ismét felüvöltött. Oda néztem és láttam, hogy Andrew a földön fekszik és az oldalából ömlik a vér. Mi a fene?
Oda rohantam hozzá és leguggoltam mellé.
-Andrew? Andrew mi a fene történt? -kérdeztem tőle, de a fájdalom miatt nem tudott felelni. Oda tettem a kezem a sebéhez és valahogy visszatartom a vérzést.
-Nem tudom. -felelte ziháltan. -Basszus nagyon fáj. Meg fogok halni. -motyogta, amire félelem kúszott át az agyamon. Nem, nem teheted ezt meg velem!
-Nem. Nem fogsz bassza meg! -válaszoltam és elnéztem a srác irányába, akit az előbb leszúrtam. Már felállt és engem nézett.
Na mi lesz édes? Ha velem jössz, ígérem nem fogom megölni. Gyere.
Éreztem belül, hogy kapcsolatot teremtett vele és a fájdalmát átette a vezetőmre. Hogyha vele megyek, akkor Andrew nem fog meghalni. Nem tehetek mást. Basszus.
Felálltam és oda mentem hozzá.
-Veled megyek. -feleltem elég halkan, amire megszüntette Andrew fájdalmát és a véres pólója se volt már véres.
-Akkor gyere. -mondta és a kezét nyújtotta. Elnéztem ismét a többiekre. Apuék harcoltak. Aurelia, Ryan, Peyton és Jacob is. Andrew pedig engem nézett.
-Sajnálom. -suttogtam tátogva, amire a fiúnak leeset minden és felém szaladt, de ez az illető valami erővel lefagyasztotta az időt, így megállt minden körülöttünk.
Megfogtam a kezét és a könnyeimmel küszködve mentem vele. És csak egy ok miatt:
Andrew nem halhat meg! Neki élni kell, mert ha ő nincs én se lennék többé. Szeretem. Minden rossz dolog után is képes vagyok szeretni. Ez az igaz szerelem. Nem?


2016. augusztus 28., vasárnap

2.Évad 14.Fejezet Minden a régi?

Sziasztok újra!
Egyes aktív olvasómnak nem igazán tetszett, hogy ilyet tettem a két főszereplővel. Tudom, hogy ez nem szép dolog tőlem, de valahogy fel akartam turbózni az izgalmakat, amíg nem érkezik a nagy harc. Ez a 2.Évad utolsó előtti része, ami után szerdán hozom az éved zárót.
Jó olvasást és  hagyjatok magatok után nyomokat!

                                                                           Üdv: Cristine Tina Spencer


Két teljes nap telt el azóta, hogy majdnem meghaltam és, hogy mély sebet okozott a lelkemben az a srác, akibe teljesen belehabarodtam. Nem tudtam nagyon mit kezdeni magammal, így egy talált, lopott vodkába temettem minden bánatom, miközben olyan soványra fogytam, hogy rossz volt magamra nézni. Undorodtam a testemtől? Eléggé.
A gyakorlás közben sosem néztünk egymásra és nem is mentünk oda egymáshoz, ami szemet szúrt Aurelianak és egyszer oda jött hozzám, hogy megkérdezze mi történt.
-Miért nem látlak mostanában Andrewal? -kérdezte tőlem felvont szemöldökkel és a fegyverét szorongatta, miközben próbáltam eltalálni a fa törzsét.
-Talán, mert sokat gyakorolunk? Nincs időnk egymásra. -feleltem és meghúztam a ravaszt, így a golyó belemélyedt a fába.
-Nem hiszed neked. -mondta, amire újra eszembe jutott, hogy ő is ezt mondta. Nem hitte, hogy nem akartam meghalni.
-Hagyd már abba. Ez az igazság és kész. Inkább törődj a saját dolgoddal. -köptem felé a szavakat és elmentem.
Azóta egyedül csináltam mindent. Egyedül mentem éjszaka gyakorolni, enni és sétálni az épület falai közt. Nem kellett a társaság. Most nem.
Hajnalban a sok forgolódás és visszatérő álmok miatt felkeltem az ágyamból és kimentem a folyosóra, hogy ismét sétáljak egyet. A pizsamanadrágom zsebéből kivettem a Jacobtól lopott cigit és öngyújtót és meggyújtottam azt. Beleszívtam és kifújtam.
Leültem a szokásos helyemre a földön és a kis szekrénykéből, ami a falba volt építve kivettem az eldugott vodkámat és a két szívás közben ezt is legyűrtem a torkomon.
Lépteket hallottam, amire összehúztam magamat és imádkoztam, hogy olyan valaki legyen, akivel még sosem találkoztam. De sajnos hatalmasat tévedtem, mivel Andrew tartott felém a halvány fényekben kivehető alakja miatt.
-Mit csinálsz itt? -kérdezte, amikor észrevett. Rendes utcai ruhában volt, míg én egy hosszú pulcsiban és egy rövid pizsamanadrágban.
-Csak leültem és élvezem az életemet. -feleltem kissé kábultan és ismét szívtam a cigimből, amire kikapta a kezemből és szétmorzsolta a cipője talpával.
-Hé miért kellett ezt tenned? -kérdeztem tőle és felálltam, de az alkohol hatása miatt kicsit megszédültem, így neki kellett elkapnia.
-Nem szeretem ha valaki ezzel a szarral mérgezi magát. Gondolom Jacob adta, mi?
-Loptam tőle, mit gondolsz? -röhögtem fel és egy kicsit meglöktem a mellkasát. -Kérsz?
-Mégis mit? -kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben a karomat fogta.
A fejemmel a vodkás üvegre mutattam.
-Nem iszom! -jelentette ki, amire kínosan felröhögtem. Egy álszent seggfej?
-Gyáva pöcs vagy Andrew. -morogtam, amire erősen megrántotta a karomat, de eme tette miatt lehuppantam a földre. Leült elém és szomorúan vizslatott.
-Menj szépen és aludj egyet, kérlek!
-Nem tudok aludni, mert rajtad jár az eszem. A pofonod utáni bizsergő érzés kurva szar.
-Sajnálom. -megsimította a felkaromat és letért az alkaromra egyenesen a két kezem közé. Egymásba csúsztatta az ujjainkat és a szemembe nézett.
-Nem akartalak bántani. -kezdte és egy nagyot nyelt. -Az indultok szétáradtak bennem és csak arra tudtam gondolni, hogy ha pár percet is kések te már nem lennén. Sokat gondolkoztam és már elhiszem, hogy nem akartál meghalni, de kérlek nagyon szépen kérlek. Ne menj velük.
Köpni nyelni nem tudtam a szavai hallatán, bár a fele összefolyt a fejemben az alkohol hatására, de így és értettem a lényeget. Megbánta minden egyes tettét!
-Egy okot mondj, hogy ne menjek velük. -mondtam és feltápászkodtam a földről.
-Mert kicseszettül beléd vagyok esve és ha bármi bajod is történne sose bocsátanám meg magamnak. Te vagy a mindenem. -válaszolta és neki lökött a falnak. Felnéztem az íriszeibe és beharaptam az alsó ajkamat.
-Csókolj meg. -ziháltam, amire teljesítette a kérésemet és vadul nekem esett. A kezeimmel átkaroltam a nyakát és még szorosabban magamhoz húztam. Hiányzott.
Számtalan robot és gyerek jelent meg előttem. Arra vártak, hogy megkezdődjön a harc.
Eltoltam magamtól a fiút és félelemmel teli tekintettel ezt mondtam:
-Itt vannak! Megérkeztek Andrew.
 A fiú értetlenül nézett rám, amikor leeset neki, hogy biztos látomásom volt. Kézen ragadott és mindenhova bekopogott és elüvöltötte magát, hogy Ébresztő! Itt vannak!
Én is így tettem és még élveztem is egy kicsit a bennem lappangó szesz miatt.
Elértünk az étkezőbe, ahol pár perc múlva mindenki felöltözve és álmosan várt minket.
Apám az emberek közé állt és elüvöltötte magát.
-Mindenki menjen a helyére! Nem szabad vesztesnek kijönnünk a háborúból! Meg kell védenünk a Földet!
A szavai mindenkibe lelkesedést öntött. Belénk is. A társamra néztem és elmosolyodtam. Az alkohol már minimálisan volt a szervezetembe, így tisztán emlékeztem mindenre.
Hibát követtünk el, de helyre hoztuk. Én és ő. És most egy feladatunk van csak:
Megmenteni a Földet.

2016. augusztus 26., péntek

2.Évad 13.Fejezet Eltávolodásunk kezdete

Sziasztok!
Remélem, hogy tetszeni fog ez a rész is, amit sajnos nem sikerült hosszúra, de egy kicsit gonoszkodtam és olyat tettem, amiért talán megutáltok. De tessék itt van és vállalom a kockázatot.
ui: köszönöm a 3750+ villámcsapást
                                                                                           Üdv: Crsitine Tina Spencer



A szobámban voltam és a rozoga ágyamon ülve néztem a fehér falat, ami az eddigi legpocsékabb elfoglaltságom volt, miközben a kicsi fürdőszoba kádjában folyt a víz.
-Meddig tűröm, hogy ez a fejemben legyen? -kérdeztem a faltól arra a bizonyos valakire, aki azt állítja, hogy megszerez és megöli minden szerettemet.
Ne gondolj erre. Hagyd, hogy megtörténjen. Te vagy a szeretteid? Válassz.
Igen ám, de nem akarom, hogy az övéjük legyek. Félek, hogy valami olyat csinálnak velem, ami az életembe kerül és akkor minden fontos személy miattam fog szenvedni. Elvesztenek egy gyermeket, egy barátot és egy szeretőt. Engem.
Felálltam az ágyról és bementem a fürdőszobába, ahol magamra zártam az ajtót. Levetem a ruháimat, így egy idő után pucéran álltam a néhol törött tükör előtt. Megnézem magamat.
Sötét hajam a vállamra omlott, az arcom beesett volt, szeplős és fehér. Ronda vagy.
Kerestem egy hajgumit, amivel felfoghattam a hajamat és beültem a forró kádamba. Elfeküdtem és becsuktam a szemeimet. Olyan jó érzés volt végre kizárni a külvilágot és csak magammal törődni.
Egy hosszú idő után nyitottam ki csak a szemeimet, amikor ismét egy látomás vagy kapcsolat közepén voltam. Felültem és körülnéztem. Egy tisztáson voltam, ahol mindenhol fű vett körül. A kádamban ülve egyedül csak én voltam élőlény a hatalmas területen. Kiszálltam a kádból és eltakartam a testemet kezeimmel, amikor valaki hátulról átkarolt. Kicsit megszeppentem.
-Örülök, hogy újra itt vagy! -mondta egy ismerős hang. Megfordultam és Jacob állt előttem szintén pucéran.
-Megint te? Magadra öltöd a barátom és így állsz elém? Miért nem mutatod magad? -kérdeztem tőle, amire széles mosolyra húzta a száját és Mike képében jelent meg.
-Gyáva vagy ugye tudod? -kérdeztem tőle, amire magához rántott, de ekkor már mind a ketten ruhában voltunk.
-Miért lennék az? Az vagyok, akinek lennem kell. Nem öltöm magamra a következő áldozatomat, de nem rejtem el a valóm. -felelte, amire ökölbe szorítottam a kezeimet és egy férfis köpéssel leköptem.
-Dögölj meg!
-Talán te előbb megfogsz, mint én. -mondta. -Vigyázz, mert megfulladsz.
És ekkor visszakerültem a jelenbe és éreztem, hogy a tüdőm megtelik vízzel. Nem tudtam se kapálózni, de segítséget hívni. Megfulladok?
Hangokat hallottam. A nevemet kiabálta valaki, amikor egyszer csak erős kezek kirángattak a vízből, így a tüdőm is kapott levegőt. Köhögtem.
-Mi a fene ütött beléd Valery? -kiabálta Andrew a képembe, amikor ránéztem és gyönyörű íriszeivel találtam szemben magamat.  -Annyi eszed volt, hogy megöld magad?
-Nem akartam megölni magam. -feleltem két köhögés közepette.
-Hogy mondod?! A rohadt vizedben találtalak meg bassza meg! -üvöltötte és belecsapott a vízbe, ami szinte képen talált. A másik kezével a karomat szorította, mintha féltene, hogy belemerülök a vízbe és  tényleg megfulladok.
-Láttam. Láttam ismét valamit. Nem akartam meghalni. Biztos azok akartak megölni. -mondtam elcsukló hangon és kitéptem a keze közül a karomat. Felálltam, hogy kiszálljak, de megcsúsztam igy neki kellett megfognia pucér fenekemet, hogy megtartson.
-Nem hiszem el. -mondta és lesütötte a szemét. -Minden egyes percben közelebb vagy az életed kioltásához.
 Kiszálltam a kádból és magamra tekertem egy törölközőt, miközben Andrew nekitámaszkodott a mosdókagylónak.
-Leszarom. -feleltem flegmán, arra utalva, hogy hidegen hagy. Azt hitte, hogy öngyilkos akartam lenni és, amikor megmondtam neki, hogy nem,csak azzal jött, hogy nem hisz nekem.
Felvonta a szemöldökét és ökölbe szorította a kezeit.
-Hogy mondod? -kérdezte tőlem.
-Leszarom. -ismételtem meg, amikor a keze az arcomon csattant. Nem volt erős, de hirtelen történt.
A keze nyoma a bal pofimon ékeskedett bizsergő érzést hagyva maga után.
-Valery én annyira sajnálom! -szabadkozott és próbált a simogatásival megnyugtatni.
Megnyugtatni azt, akinek nem hisz és, akit az előbb felpofozott? Mi történt velünk Andrew?
-Baszd meg a problémáidat! -sziszegtem a fogaim közt. -A fejemben van a kicseszett hangjuk és utasításuk. Kellek nekik nem érted? Nem akarok velük menni, ami miatt inkább megfullasztanak. Nem hiszed el, hogy ez történt? Azt hiszed, hogy meg akarok halni? Talán igazad van, de akkor inkább fejbe lőném magam, hogy gyors legyen. Elegem van belőled Andrew. Hagyj békén és akkor se állíts meg ha őket választom. Mert így lesz. Inkább halok meg én, mint ti.
Könnyes szemmel nézett rám és kiment a szobából. Egyedül hagyott. Ennyi volt.
Lerogytam a kád mellé és a tenyerembe temettem könnyes arcomat. Szörnyen fájt minden.
Nem akartam letámadni őt, nem akartam elengedi. Őt akartam. Mindenét. Szükségem volt a szavaira, az ölelésére és a testére. De ő olyan falat húzott fel közénk, amit talán sosem bocsátok meg. Megütött. Testi sebet ejtett rajtam.

2016. augusztus 24., szerda

2.évad 12.Fejezet Félek

Sziasztok újra!
Ahogy ígértem hamarabb itt a következő fejezet. Remélem tetszeni fog nektek, bár az előző fejezetet nehéz lesz túlszárnyalni.
Ui: köszönöm a sok villámcsapást és a pozitív visszajelzést!

                                                                              Üdv: Cristine Tina Spencer


Amikor kitisztult az elmém kaptam egy frissítő vizet, ami kimondottan jól esett.
-Mindent sajnálok kicsim! -mondta nekem apa előttem térdelve, miközben egy széken ültem és a remegő kezemben lévő már üres poharat bámultam.
-Nem kell semmit sem sajnálnod apu. Ez vagyok. -feleltem és oda adtam Annenak a poharat, aki visszavitte a konyhára.
 -Nem lenne kedved lepihenni egy kicsit? -kérdezte Aurelia, amire nemlegesen megráztam a fejemet.
-Még nem. Most Jacobra van szűkségem. -válaszoltam és az említett fiúra néztem, aki rám emelte a tekintetét és értetlenül bámult.
Felálltam a székből és oda mentem hozzá magammal húzva őt az egyik szobába, ami szerencsére üres volt. Ráültünk az ablakpárkányra és vártam, hogy elővegye, amire most szükségem volt.
 -Biztos vagy benne, hogy most szeretnél rágyújtani? -kérdezte és kezembe nyomott egy szál cigit és az öngyújtóját.
-Sosem voltam semmiben sem ilyen biztos. -válaszoltam és meggyújtottam azt, majd a számba vettem és beleszívtam.
-Akkor engem se hagyj ki ebből csajszi! -mondta és kivett a zsebéből magának is egy szálat és meggyújtotta a kezemben lévő gyújtóval, amit aztán eltett.
-Kérlek mesélj arról, hogy miért nem vagy olyan, mint a többi olyan. -kértem, amire elmosolyodott és belekezdett az elejétől fogva. Elmesélte, hogy sajnos a robotkezet nem tudta megakadályozni, de az utána lévő szerfecskendezést igen. Leütötte őket és elszaladt.
-Ez csak egy feltevés, de ezeket hűtőben tárolják ugye? -kérdeztem tőle, amire hevesen bólogatott.
-Igen persze, de miért? -kérdezte.
-Találtunk ilyet a behatolásunk napján egy szobában. Rengeteg volt. -válaszoltam és ismét beleszívtam a cigibe, amit aztán kifújtam.
-Nem hiányol a pasid? -kérdezte egy idő után, amire elkezdtem fuldokolni a lenyelt füsttől.
-Andrew?
-Igen, ő. -válaszolta.
-Szerintem egy jó ideig megkapta azt, amire várt tőlem, szóval biztos nem zavarja egy pár perc magány.
-Tessék? Tőled kapott valamit? -kérdezte értetlenül. -A szüzességed?
-Jesszusom honnan veszed?!-fakadtam ki és meglöktem a vállát. -Amúgy igen azt. -feleltem, lehajtott fejjel, amire a srác felnevetett és beleütött a vállamba. 
Nem mondom, hogy nem fájt.
-De jó vagy csajszi! Amikor a csapattársuk voltam és elbeszélgettünk egyfolytában azt szajkózta, hogy nem lesz soha többet senki, akivel le tudna feküdni. -mondta.
-És Aurelia? -kérdeztem, hisz képtelenség, hogy ne adott volna az alkalmon, hogy egy lánnyal él együtt.
-Szinte a húgának tekinti őt és sosem érzett iránta semmi olyat, mint most irántad. -válaszolta, amire belepirultam.
-Szinte biztos, hogy örökre nem lesz köztünk semmi, sőt ki akarna közös családot velem? -tettem fel a költői kérdést és eldobtam a használt cigit. -Mi van ha a gyerekeim is valami űrlények lesznek?
A fiú felnevetett és leugrott a párkányról. A kezét nyújtotta, hogy segítsen nekem, amit elfogadtam és én is leugrottam.
-Az pedig kibaszott király dolog. -mondta. -De figyelj ha Andrew eddig is kitartott melletted, ne hidd, hogy oly könnyen el is hagy.
-Köszönöm Jacob, hogy minden helyzetben megtudsz nevettetni. -válaszoltam és felkacagtam, amire a fiú is így tett.
 -Jobb lenne ha már mennénk. -mondta és eldobta az ő cigijét is a földre, amire aztán rátaposott és szétmorzsolta a cipője talpával. -Biztos várnak a többiek.
-Igazad van. Túl elhamarkodott döntés volt a cigi. -feleltem és kimentünk a szobából, de én még megállítottam őt és szorosan magamhoz vontam.
Mindenért hálás voltam neki. Talán ő volt az egyetlen olyan, aki már túl esett az egyik legrosszabb dolgon, de boldogan, hülyülve mindent kiadott magából. A mosolyával ölte meg az embereket és segítette őket.
Ő is viszonozta az ölelést, amire könnyek szöktek a szemembe.
-Te sírsz? -kérdezte tőlem és felemelte az államat. -Miért?
-Öröm könnyek? -kérdeztem vissza és már zokogtam. Próbálta letöröli a könnyeimet, de én nem engedtem és belefúrtam a fejemet a vállába.
-Olyan bolond vagy néha te lány. -mondta és egy puszit nyomott a fejemre amikor valaki hátulról megsimította a hátamat. Értetlenül néztem fel és fordultam meg. Andrew volt az.
-Jól vagy kicsim? Valami baj van? -kérdezte, amire átvándoroltam hozzá és megöleltem.
-Magam sem tudom igazán, hogy mi van. Nagyon félek. Félek, hogy vesztünk. Félek, hogy elvisznek. -mondtam és Jacobra néztem. -Félek, hogy olyan leszek, mint ő.
Elfajzott, más, különleges. Lelkileg halott. 


2016. augusztus 19., péntek

2.Évad 11.Fejezet A várt első alkalom

Sziasztok!
Nos most talán egyesek örülnek, hogy ezt a fejezetet hamarabb vagy netán késöbb hoztam  és nagyon remélem, hogy a többi négy fejezetet is sikerül az iskola kezdés előtt kiposztolnom nektek.
Köszönöm mindenkinek, aki szereti a blogomat, mivel nagyon jól esik.
Ui: ez a fejezet kimondottan 16+-os! 
                                       
                                                                                              Üdv: Cristine Tina Spencer


Az ő szobájába tévedtünk be, ahol rögtön lehuppantam a rozoga, használt matracos ágyra és rádőltem úgy, hogy a párna pontosan a fejem alatt legyen.
-Miért pont én vagyok az elcseszett? -kérdeztem magamtól, amire Andrew is lehuppant mellém és a fejét mellém döntötte.
-Nem vagy elcseszett. -felelte és rám nézett, így én is kénytelen voltam eldönteni úgy a fejemet.
-Szerinted ha valaki látja a jövőt és természetfeletti a szervezete az nem elcseszett?!
-Kicsim szerintem különleges vagy! -mondta és az újjaival végig simított az állam vonalán.
-Átok vagyok Andrew! -nyeltem egy nagyot és elfordítottam a fejem, hogy ne nézzen a könnyes szemembe. -Utálom, hogy ilyen vagyok. Meg akarok halni! -motyogtam, amire hirtelenjében felült az ágyon és magához rántott, így egymással szemben ültünk. Dühös tekintete égette az én magányos tekintetem.
-Miről beszélsz? Soha sem fogom engedni, hogy megölesd magad éretted? Ígérem, hogy minden jól fog véget érni és soha többé nem leszek ilyen. -mondta és egy csókot lehelt a homlokomra aztán szorosan magához vont. -Szeretlek ugye tudod?
-Te vagy az egyetlen, aki igazán szeret és kiáll mellettem. -válaszoltam és eltávolodtam tőle. Egymás szemébe néztünk, amikor megragadta az államat, magához húzott ismét és megcsókolta kiszáradt, lila ajkaimat. Egyenletes táncot jártak, amikor mind a ketten egyszerre nyögtünk föl.
-Én most akarom Valery! -jelentette ki és éreztem, hogy lélegzete a számban van.
Hatalmasat nyeltem és ismét nyögtem egyet, amire huncut mosolyra húzta a száját és ismét folytatta az ajkaim kényeztetését.
-Én is most akarom Andrew! -feleltem, amire eltávolodott tőlem egy picit és visszadöntött az ágyra. Fölém tornyosult és elkezdte a nyakamat csókolgatni, miközben a pólómat próbálta felgyűrni.
-Had segítsek! -kuncogtam és egyszerre rántottuk le a testemet takaró anyagot rólam. Amikor meglátta, hogy most nincs rajtam melltartó kaján vigyorra húzta a száját és ismét megcsókolt.
Felültetet, így az ölében ültem és pucér felsőtestemet simította miközben csókolóztunk.
-Gyönyörű vagy! -morogta a csók közben miközben felkacagtam és szorosabban magamhoz vontam.
-Tudod, hogy ha valaki akkor mondta volna nekem, hogy a mogorva Andrew Peterson azt mondja majd nekem egy intim pillanat közben, hogy gyönyörű vagyok kiröhögtem volna. -nevettem fel, amire értetlen arccal nézett rám.
-Mogorva? -kérdezte felvont szemöldökkel.
-Meg szexi. -sóhajtottam és lerántottam róla a felsőtestét takaró anyagot. Ismét maga alá gyűrt, levette a nadrágjainkat és a fehérneműnket, feltette az óvszert és megtört az, amire már egy ideje vártunk.
Minden olyan hosszúnak tűnt és olyan tökéletes, felemelő és fantasztikus élménynek, hogy a végén azt hittem csak álmodom, amikor eltávolodott tőlem és mellém dőlt betakarva mind kettőnket a fehér takaróval.
-Ez elképesztően jó volt! -mondta és alul még matatott valamit. Gondolom az óvszert tüntette el.
-Úgy gondolod? -kérdeztem tőle és felé fordultam.
-Mi az hogy! Remélem máskor is örömet tudok neked szerezni ilyen rossz nap után. -mondta, amire rámosolyogtam és megcsókoltam.
-Szerintem mennünk kéne vacsorázni nem gondolod? -kérdeztem tőle egy idő után, amire helyeselt és felült. Én is így tettem és egy alapos zuhanyzás után visszavettük a ruháinkat.
-Szerinted észreveszik majd, hogy mi szeretkeztünk? -kérdeztem tőle, amire megrántotta a vállát és kézen fogva kivezetett a szobából.
Elmentünk az étkezőig és beálltunk a sorba kajáért, amit meg is kaptunk egy idő után és leültünk egy üres asztalhoz, amikor a többiek éppen oda jöttek hozzánk és leültek mellénk.
-Annyira örülök, hogy itt vagytok! Azt hittük elszöktetek. -aggódott Aurelia, amire mind a ketten rámosolyogtunk.
-Talán jobban is tettétek volna ha elmentek. -mondta Ryan és leült Aurelia mellé átkarolva a vállát.
-Mivel az apád és Anne nagyon rátapadtak erre az egészre és rengeteg választ akarnak. -fejezte be Jacob és ő is leült mellénk.
 -Ne aggódjatok egy könnyen nem szabadultok meg tőlünk. -mondta Andrew, amire hatalmas csönd telepedett a társaságra.
-Miért piros az arcotok és gubancos a hajatok? -kérdték tőlünk, amire mind a ketten egymásra néztünk. Most el kéne nekik mondanunk, hogy szeretkeztünk? Nem csak a mi dolgunk ez?
-Gyakoroltunk egy kicsit arra a napra. -felelte Andrew, amire mély levegőt vettem.
A többiek helyeseltek és elkezdtek dumálni, hogy ők mit csináltak addig.
-Remélem készen álltok Valery!
-Mire? 
-A végitéletre édesem. Mindenki megfog halni. Még a drága partnered is! 
A pillanatnyi kommunikáció vagy látomás után arra az illerőre néztem, akit szeretek. Nem engedhetem, hogy megöljék őt! Ha ő halott lenne én is az lennék.
-Basszátok meg mocskos űrlények! 
-Nyugalom édes. Mindenek megvan az ideje. Nekünk pedig te kellesz és addig nem állunk le amíg meg nem szerzünk. Készülj.
 -Felkészültem, hogy megöljelek téged.
Újra a valóéletben voltam és folytattam a többiekkel a beszélgetést, amikor képfoszlányok fedték be az agyamat. Én és valaki az ágyban szeretkeztünk, bár azt hittem az az illető Andrew, de amikor a szőke, göndör tincsei az arcomba lógtak és eltávolodott tőlem észrevttem jellegzetes mosolyát.
-Bassza meg te vagy az Mike? -kérdeztem és felálltam az asztaltól. A többiek értetlenül néztek rám, amikor apám hátulról átkarolt.
-Nem hiszem el! Elég legyen! -üvöltöttem és a fejemet fogtam, miközben ugyan az az illető keringett a fejemben. Mike. 



2016. augusztus 5., péntek

2.Évad 10.Fejezet Magas láz

Sziasztok!
Újra itt vagyok a következő résszel, ami remélem ismét tetszeni fog nektek. Úgy döntöttem, hogy a ,,lerombolom” a két hetente lévő részeket és azt a további 5 fejezetet megprobálom augusztusban hozni nektek. Ezt már amúgy is sokan kértétek, így a 3.Évadot szeptemberben el tudom kezdeni. (remélhetőleg)
Olvassatok és hagyjatok magatok után nyomot.
ui: több, mint 3440 villámcsapás remek ajándék a névnapomra. (aug. 5. Krisztina)

                                                                                 Üdv: Cristine Tina Spencer


Másnap reggel az ebédlőben ettem a szokásos reggelit, ami lopott kenyérből és tojásból állt. Nem nagy kaja, de legalább több, mint a semmi.
-Valery, Valery! -felnéztem az evésből és a felém tartó szőkeséget néztem.
Amikor oda ért az asztalomhoz, leült mellém és mosolyogva nézett rám.
-Valami baj van? -kérdeztem tőle és abbahagytam az evést.
-Tudod meséltem, hogy Ryan elhívott egy randira. -mondta és elvigyorodott. -Minden fantasztikus volt és a végén lefeküdtünk. -ujjongott, amire sokan felénk néztek értetlen arckifejezésükkel.
-Mesélj el mindent, hogy milyen volt. -kértem, amire belekezdett a hosszú és tartalmas mondandójába. A mesélése után el kellett menni, mert megbeszélték az új partnerével, hogy együtt gyakorolnak lőni. Őszintén örültem a társam kapcsolatának, mivel végre túl tudott lépni Jamesen, akivel volt egy kisebb kapcsolata még anno.
-Minden rendben? -kérdezte valaki a hátam mögül, amire megfordultam és apuval találtam szemben magamat. Egy tányér rétest tartott a kezében, amit nekem adott, így letettem azt az asztalra és elkezdtem fogyasztani.
-Igen minden rendben. -feleltem evés közben, de mivel apu azt nem szereti, így lenyeltem az ételt és folytattam. -Azóta szerencsére nem volt semmi látomásom.
-Annak nagyon örülök kicsim. És nagyon remélem, hogy ez a Mike ügy csak egy félreértés.
-Én is remélem. -feleltem és folytattam az evést, miközben apu leült mellém és minden féle dologról mesélt nekem.
-Ugye nem zavarok? -kérdezte Anne, aki az asztalunk előtt állt meg.
-Dehogy is Anne. Valery biztos készen áll. -mondta apu és még mielőtt megkérdezhettem volna tőle, hogy miről beszélt, felállt és elment.
-Mire állok készen? -kérdeztem a doktornőt, aki segített felállni az asztaltól, mivel szerencsétlenségemre beakadt a lábam.
-Szeretnélek megvizsgálni, hogy minden rendben van-e veled, mivel a tegnapi eset óta erre nem került sor. Benne vagy? -kérdezte.
-Természetesen. -feleltem és elindultam Anne után a rendelőbe.
Bementünk és leültetett az egyik székbe, amikor Peyton kukucskált be a fehér függöny mögül.
-Jól vagy? -kérdezte, amire hevesen bólogattam és kértem, hogy öleljen meg, amit szívesen teljesített. Nagyon szeretem ezt a lányt, mivel úgy tekintek rá, mintha a testvérem lenne.
-Életem kimennél most egy kicsit? -kérdte Anne, amire a lánya engedelmeskedett neki és kiment.
-Vehetek tőled vérmintát és megnézhetem, hogy nincs-e lázad vagy hasonló? -kérdezte, bár nem érettem, hogy miért szükséges megmérni, hogy van-e lázam.
-Miért?
-Nem tudjuk még, hogy miért történik ez veled és, hogy ha ez mind hatással van rád a tested hőmérséklete lehet, hogy magasabb vagy alacsonyabb. -felelte és először lefertőtlenítette a karomat és beleszúrta a tűt, amivel vérmintát vett tőlem.
-Nyomd oda ezt a vattát, kérlek! -kezembe nyomott egy fehér kis vattát, amit a véres pontocskára tettem, hogy felszívja vörös vérem.
-Szabad akkor megmérnem, hogy nincs-e lázad? -kérdezte, amire bólogattam, így egy lázmérőt tett a hónom alá.
Türelmesen vártam és hatalmas levegőt vettem, hogy pontosan megmérjen mindent, ami szükséges lehet. Amikor jelezte, hogy megmérte a lázam Anne kivette és megnézte, hogy mennyit mutat.
  -Istenem! -Anne a szájához kapott és gyorsan kirohant a teremből.
Nem tudom, hogy mi zaklatta fel ennyire, mivel biztos, hogy nem lehet lázam, hisz remekül érzem magam. Felálltam a székből és kirohantam utána, hogy megtudjam mi történt. A doktornő apámmal és a többi társammal beszélgetett, de köztük nem volt Andrew.
-Mit mutatott? -kérdeztem, amire ijedten kapták felém a tekintetüket.
-Drágám, ugye jól érzed magad? -kérdezte Anne és megérintette a homlokomat. Tudtam, hogy normális hőmérsékletű.
-Igen persze, hogy jól. -feleltem összezavarodva és rájuk parancsoltam, hogy mondják meg, mennyit mutat.
-48 fokos lázad van. -mondta apám, amire köpni-nyelni nem tudtam. Hogy mi van?!
-Jól hallottam? -kérdezte valaki a hátam mögül, amire megfordultam és a vezetőmmel találtam szemben magam.
-Anne, apa, srácok nem lehet ennyi a lázam, hisz teljesen jól érzem magam.
-De valami van veled, ami nem emberi. Látomások és kapcsolódás. -mondta Anne, amire megremegtek az izmaim.
-Azt hiszed olyan vagyok? -préseltem ki a fogaim közt és a többiekre néztem. -Peyton? Aurelia? Fiúk?
-Nem. -mondta Peyton engem védve. -Te is ember vagy. Csak valami történt veled, ami hihetetlen.
-48 fokos lázzal halott vagy. -vágta oda Jacob, amire mindannyian dühösen néztünk a fiúra.
-De élek! Most akkor be fogtok zárni és addig vizsgáltok, amíg nem lesz kisebb a lázam? -kérdeztem Annet, Peytont és Aureliat, mivel itt ők a szakértők.
 -Jobb lenne figyelni egy kicsit. -mondta apám, amire Andrew kínosan felnevetett.
-Ez röhejes bassza meg! Nem engedem, hogy egy kis időre is figyeljék őt. -megragadta a karomat és magához rántott, hogy megvédjen.
-Ő az én lányom és szükség szerűnek érzem ezt. -mondta apám dühvel a hangjában és felénk lépett egy lépést, de Ryan visszarántotta és kérte, hogy ne tegye.
-Leszarom uram. -Andrew olyan lazán kezelte ezt a helyzetet, hogy csak bámulattal tudtam figyelni. Kiállt az ellen, hogy a szakértők és az apám ne tartsanak megfigyelés alatt.
-Na ide figyelj Andrew! -üvöltötte az apám és kitépve karjait Ryan szorításából, bevert egyet annak a fiúnak, akit mindennél jobban szeretek. Istenem!
Olyan hirtelen történt az egész, ami miatt a vezetőm a földön kötött ki, de felállt és édesapám felé közeledett, hogy vissza adja azt, amit tőle kapott. Monoklit.
-Andrew ne tedd, kérlek! -visszarántottam és szorosan megöleltem őt, így a válla fölött átláttam a többieken.
-Szeretlek titeket. -kezdtem és hatalmasat nyeltem. -De nem engedem, hogy megfigyeljetek ezzel. Tudom, hogy más vagyok, de nem érdekel. És szeretném ha ti mind megértenétek ezt. -szorosabban vontam magamhoz a fiút. -És nem szeretném ha többet vizsgálnátok rajtam.
A vezetőmmel gyorsan eltűntem a többiek szeme elöl és vele együtt sietősen kerestem egy búvóhelyet, amíg lecsillapodnak a kedélyek.
Fájt ez az egész? Igen nagyon, mivel úgy érzem ez az egész egy átok és csak szétválaszt minket egymástól. Az apámtól és a barátaimtól. Bassza meg ez az elcseszet világ!