2016. július 22., péntek

2.Évad 9.Fejezet Válaszok homálya

Sziasztok srácok!
Újabb résszel érkeztem, amire remélem, hogy a mozgalmas nyári szüneteitekben fordítotok egy kis időt, hogy elolvassátok az ellenállók legújabb történéseit.
Villámcsapások száma több, mint: 3330. A blog pedig hamarosan ünnepli az első születésnapját.

                                                                           Üdv: Cristine Tina Spencer


A lánnyal visszamentünk a kiképző, gyakorló vagy bárminek is nevezhető elzárt helyre és különváltunk. Én megpróbáltam megkeresni a leejtett üvegeket, amiket sajnos nem találtam meg és mivel szorított az idő, inkább víz nélkül tértem vissza a többiekhez, akik éppen itták a saját vizüket. Hogy mi?
-Srácok hoztam volna nektek. -motyogtam, akik elnevették magukat és rám néztek.
-Szerintem félrehallottad a kérésünket és holnapra hoztad volna a vizet. -mondta Peyton.
-Vagy talán valaki feltartott? -kérdezte Jacob és széles vigyorra húzta a száját. Csak, nem?
-Láttátok, hogy én és Andrew eltűntünk? -kérdeztem tőlük, amire mind a ketten bólogattak.
Legalább már nem kell semmi hazugságot elkotyognom nekik, hogy mit csináltam addig, amíg ők szomjaztak.
Miután ezt letárgyaltuk úgy döntöttünk még egy kicsit gyakorlunk lőni mivel nagyon valószínű, hogy mi  csak ebben leszünk a legrátermettebb.
-Mi is csatlakozhatunk hozzátok? -kérdezte Andrew, akik éppen most értek oda a mi kis területünkre.
-Nem hiszem, hogy be vennénk titeket. -hülyült Jacob és Andrewal elkezdtek birkózni, aminek a következtében Jacob hamarosan a földön találta magát.
 -Rendben haver még most sem? -kérdezte Andrew a fiú felett állva, amire Jacob megadta magát és könyörgött az életéért.
-De most már igen. Bármikor beszállhatsz és a csaj is bármikor a tied. -nem mondom, hogy nem lepődtem meg egy kicsit. Most eladott, mint valami tárgyat?
-Szavadon foglak öcsi. -válaszolta Andrew és oda jött hozzám.
Belepirultam, amikor megragadta a derekamat és magához rántott egy csókra, amit már egy órája, majdnem tovább fokoztunk.
-Abba hagyhatnátok. Menjetek inkább már szobára. -ismét a sötét bőrű fiú kezdte el hülyíteni a vezetőm agyát.
-Befognád? -kérdezte Andrew erőteljesen, de mégis humorral a hangjában. Elkuncogtam magamat és nem zavartatva a többieket, hogy minket bámulnak, csókot leheltem az ajkára.
Az agyamat ismét elborította valami látomás, ahol minket láttam készülődve a harcra. Éreztem, hogy meginogtam és a földre estem. Hallottam, ahogy a többiek a nevemet mondogatják, de hamarosan nem hallottam semmit és senkit. Csak a látomásomra figyeltem.
-Örülök, hogy ismét tudunk kommunikálni. -mondta nekem Jacob és oda jött hozzám.
 -Miről beszélsz? -kérdeztem tőle, aki ekkor erőteljesen megragadta a karomat és magához rántott.
-Te az enyém vagy. Én irányítalak és megakarlak szerezni. -mondta, amire rájöttem ez nem ő. Ez az illető egy olyan. Francba.
-Nem fogsz soha megszerezni. -üvöltöttem és lerogytam a földre.
-Én vagyok a mestered. És leszámolok mindenkivel, aki meg fogja ezt akadályozni. -mondta és eltűnt.
Körülöttem minden hófehérré változott.
Kinyitottam a szemeimet és ismét az elzárt területen találtam magamat a többiekkel körülvéve. Felültem és körbenéztem, amikor megakadt a szemem apán és Annen, akik éppen felém tartottak.
-Valery jól vagy? -kérdezte apa, amikor felém tartott és segített megtartani, hogy nehogy eldőljek.
-Igen persze. Minden rendben van. -feleltem és elkezdtem a fejemet simogatni mivel szörnyen fájt.
-Drágám. -fúrt magának Anne helyet és leguggolt mellém. -Peyton azt mondta, hogy egyfolytában kántáltál valamit, miközben látomásod volt.
-Igazán? -ránéztem a lányra, aki helyeselve bólogatott.
-Mit láttál? -kérdezte egyszerre Ryan és Jacob.
-Téged Jacob. Olyan voltál, mint ők és azt mondtad, hogy a tied vagyok. -feleltem, amire a vezetőm kínosan elröhögte magát.
-A kis szaros volt benne már megint? -hülyült Andrew, de ennek nem most volt itt az ideje. Eljátssza, hogy nem nagy probléma ez, de belül szenved. Tudom.  
-Csak ennyit láttál? -kérdezte Aurelia és furcsán méregetett.
-Igen csak ennyit. Miért? -kérdeztem, mert úgy véltem van valami, ami szerinte nem illik bele a képbe. De mi?
-Nem Jacobról kántáltál. -mondta Peyton. -Azt mondtad, hogy ,,Mike a király. Én a királyné. Ti meg a szolgáink” -felelte, amire teljesen ledöbbentem, ahogy apa is mellettem.
-Ez nevetséges. Mégis miért mondtam volna ilyet? -kérdeztem inkább magamtól, mint a többiektől.
-Talán a tudatalattid tudatni akarta ezt velünk. Hisz egyáltalán ki az a Mike? -kérdezte Aurelia és körbe nézett a társaságon.
-Én tudom. -mondta apám és rám nézett. Én is nagyon jól tudtam ki az a Mike, de inkább meghagytam, hogy apa tudassa velük. -A legjobb barátom fia. Mike Koch.
-De ő már öt éve halott. -feleltem, amire mindannyian értetlenűl, válaszokra várva álltak körülöttem. Andrew, Aurelia, Ryan, Jacob, Peyton, Anne és még apám is.
Hogy került szóba Mike? Miért pont Mike? És mit jelent a kántálásom?
-Biztos rájövünk majd. -mondta Andrew, mintha belelátott volna a fejembe, hogy mégis mire vagyok kíváncsi. Leguggolt mellém, félmolyost villantott és átölelt.
Jól eset, hogy az apám és a barátaim mellett az a fiú is velem van, akibe teljesen belehabarodtam. Forrt köztünk a kémia és még mi se tagadhattuk, hogy van köztünk valami.

2016. július 8., péntek

2.Évad 8.Fejezet Majdnem

Sziasztok!
Annyira jól esik, hogy sok titkos, de nagyon aktív olvasóm van, akik már tűkön ülve várták a folytatást. Nos kész lettem vele és remélem annyira tetszeni fog nektek, mint a többi. Jó olvasást!

                                                                               Üdv: Cristine Tina Spencer


Lassan egy hete kint gyakorolunk egy elkerített, biztonságos helyen, ahol a célpontok a sok-sok vékony és magas fa.
Persze nem mondom, hogy eddig minden annyira hasznos lett volna. Mert eddig csak nyilakkal gyakoroltunk lőni, amihez már volt tapasztalatom egy másik csapattal. Ahol nem a régi ellenálló Jacob és a gyakorló orvos Peyton volt a társam. Hanem ők. Az élők és holtak.
Szerencsére a mai nap végre alkalmunk volt használni azt a titkos, robotgyilkoló fegyvert, amit még anno én már kipróbáltam.
-Oké Valery segítek neked, hogy menjen ennek a használata. -állt mögém Jacob és segített megtartani a fegyvert. Nem tudom mi késztette erre, de jól szórakoztam azon, hogy segít megérteni azt, amit már rég megértettem.
-Ugye így jól tartom? -kérdeztem tőle, visszatartva röhögésemet, amire helyeselve bólogatott. Elmagyarázta, hogyan hajtsam végre a lövést. Csak céloz és lődd ki azt a golyót.
Beálltam ismét egy kényelmes pózba, kerestem magamnak egy fát és meghúztam a ravaszt. A golyó belemélyedt a fa törzsébe, lyukat vájva magának. Ez rohadtul fájt, te ribanc! Képzelhetem, hogy mennyire fájhatott neki. Hisz ő is egy élőlény.
-Ez aztán profi volt. Komolyan nem próbáltad még ezt? -kérdezte és elvette tőlem a fegyvert.
-Az igazság az, hogy már igen. De jó volt látni a reményt a szemeidben, hogy végre oktathatsz egy lányt. -nevettem fel, amire szégyenében lehajtotta a fejét.
-Hihetetlen vagy te lány! -kézbe vette a fegyverét, kereset egy szabad fát, beállt egy pózba és meghúzta a ravaszt.
 Úgy döntöttünk, hogy tartunk egy kis szünetet, így a két jelenlegi társam elküldött vízért, amit nem messze tároltunk egy kis hűtőládában. Lopott hűtőládában
Oda mentem a ládához és mivel nem volt ott senki, így szabadon ki tudtam venni három darab ivóvizet, amik lejárt üvegekben ékeskedtek.
-Hogy halad a kis csapatod? -kérdezte tőlem egy illető, aki a hátam mögött állt. Persze annyira megijedtem, hogy leejtettem az italokat.
Francba! Francba! Ki a faszom vagy?
És természetes, amikor lehajoltam a vízért és felvettem őket, az én drága Andrew vezetőm állt előttem.
-Nagyon jól. Használtuk a titkos fegyvert is. -húztam ki magamat, amire széles mosolyra húzta a száját.
-Mi is használtuk már, de persze most már én is sikeresen céloztam vele.
-Igen Andrew. Hiszem ha látom. -megforgatta szemeit és ő is kivett egy üveget. Ezekkel együtt sétáltunk el a hűtőládától, és ültünk le egy szabad kőre.
-Milyen a kis csapatod? -folytatta és letekerte az üveg kupakját. Beleivott. Biztos kellemesen hatott neki, mivel szörnyen kezdett melegedni az idő. Hiszen most volt tél. Igen az a bizonyos tél kb. két hónapig tartott, mivel a földtámadás után összedőlt az évszakoknak nevezett rendszer. Most már a tél rövid, a nyár hosszú. De persze ez változhat. Ők irányítanak mindent. Akár holnap is eshet még a hó. Miért ne?
- Jacob elképesztő. Peyton pedig nagyon ügyes. -én is ittam a saját vizemből.
-Az én csapatom is ilyen. Elképesztőek és ügyesek. Csak egyfolytában együtt vannak.
-Együtt? - kíváncsi vagyok a részletekre. Mesélj Andrew!
-Igen. Együtt gyakorolnak, sőt flörtölnek is egymással. Komolyan úgy érzem, hogy zavaró tényező lettem. Hiányzik az én társaságom! -ölelte át a derekamat, amire ráhajtottam a fejemet kemény vállára.
-Egy ideig még hiányozhat. -szomorodtam el és felálltam. Hisz a többiek várták a vizet.
-Már mész is? Ne menj! -ragadta meg a karomat és magához rántott. Persze eme hülye mozdulat miatt az üvegem tartalmának a fele a pólóján végezte. Leejtettem mind a három üveget a döbbenet miatt.
-Annyira sajnálom. Hozok valami kendőt. -elakartam menni valami anyagért, de visszarántott és szorosan magához volt. Mire készülsz Andrew?
-Gyere velem. -suttogta a fülembe és elvezetett egy elzárt helyre, ami már az épületen belül volt. Valami folyósra, ahol egy lélek se járt.Talán megértik a többiek, hogy kicsit késik az italuk. Talán.
-Mire készülsz? -kérdeztem tőle, amire felültetett egy ablakpárkányra. Szerencsére annyira poros volt az üveg, hogy senki se látott be. Se ki.
Levetette a testét takaró vizes anyagot és eldobta a csempével díszített földre. A kezeivel feljebb tolt a párkányon, így a seggemet is letaperolta.
Elkezdte csókolgatni a nyakamat, amire becsuktam a szemeimet és élveztem ezt a kellemes pillanatot. Persze kicsit már untam, hogy csak a nyakam részesül az édes ajkaiból, így megragadtam az arcát és megcsókoltam. Vette a célzást. Több kell nekem.
Szenvedélyes csókolózásunk közben a pólóm is lekerült rólam, ami még izgalmassá tette a helyzetet.
 -Hogy lehet ezt a francot szétszedni? -kérdezte a melltartómra utalva, amit már egy ideje birizgált. Felnevettem. Eltávolodott tőlem és beleharapott alsó ajkába.
-Édes vagy, hogy próbálkozol vele, de szerintem hagyjuk. -köhintettem egyet arra utalva, hogy a szép pillanatnak már úgy is lőttek és arra, hogy társaság közeledik. Leugrottam a párkányról. Mind a ketten a pólóink után nyúltunk, amit gyorsan fel is vettünk.
-Sziasztok! -jött felénk Aurelia és Ryan. -Mit csináltok?
-Csak beszélgetünk. -válaszoltam megelőzve Andrewt.
 -És miről? -faggatott minket Ryan, amire mind a ketten magunkban káromkodtuk drága személyéről.
-A háborúval kapcsolatos dolgokról. -vakarta meg Andrew a halántékát.
-Érdekes téma lehet. -kuncogott Aurelia.
-Szerintem jobb ha vissza megyünk gyakorolni. Andrew jössz velünk? -kérdezte Ryan, amire a vezetőm igent mondott és együtt elindultak a kijárat felé, de Aurelia szándékosan itt maradt, amit amúgy nem vettek észre, mert elkezdtek beszélgetni pasis dolgokról.
-Mesélj csak nekem Valery. Biztos, hogy nem csak beszélgetettek. Az a piros folt a nyakadon nagyon árulkodik. -fenébe, hát persze. Ez a barom kiszívta a nyakam!
-Csak csókolóztunk, de biztos több is lett volna. De majd egyszer. -legyintettem egyet.
-Majd biztos meglesz nektek. -helyeselt a lány. Most te jössz!
-Na és veletek mi van? Egymásra vagytok hangolódva? -kérdeztem tőle vigyorogva. Belepirult.
-Igen egy kicsit. Elhívott, hogy este menjünk ki az elzárt területen belülre. -szóval randira hívta?
-Ez nagyszerű Aurelia! -ujjongtam és megöleltem a lányt. Nos, mivel a többiek már rég belehaltak a vízhiányba, így ideje lenne menni. Persze csak ezek után történtek az izgalmas események, amik felkavarták a nyugodt és pillanatnyilag csendes napjainkat.